A kiküldetési irányelv[1] több mint húsz évig volt hatályban, mire az első módosítása[2] 2020. július 30-án hatályba lépett. A Magyar és a Lengyel Kormány semmisségi eljárást indított az új jogszabállyal szemben, elsősorban arra hivatkozva, hogy a kiküldött munkavállalókra alkalmazandó munkafeltételek kibővítése miatt a módosító irányelv nem egyeztethető össze a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságával.[3] Noha mindkét kereset elutasításra került, az esetek számos figyelemre méltó jogi érvet tartalmaznak – a kiküldő államok nézőpontjából –, amelyek a kiküldetéseket érintő uniós szabályozás régóta ismert ellentmondásaira világítanak rá. A tanulmányban összefoglalom az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) döntéseinek lényegét, amelyek a kiküldetéseket érintő, további szakmai vitákhoz fontos adalékul szolgálnak.
- Bevezetés
- A jogalap téves megválasztása: szociálpolitika vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága?
2.1. A kiküldetés harminc éve az uniós jogban
2.2. A szolgáltatásnyújtás szabadságát előmozdító munkajogi irányelv? - A szolgáltatásnyújtás jogellenes korlátozása?
- További fontos tanulságok és nyitva maradt kérdések
4.1. A kiküldetés és a nemzetközi magánjog
4.2. A kiküldetési irányelv természete - Összefoglalás