Az egyenlő bánásmód követelménye a jogrendszer egészére kiterjedő, alapvető emberi jog, mely a munkajogviszony keretében kifejezetten nagy jelentőséggel bír a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetéből adódóan. A diszkrimináció szempontjából a díjazás tekinthető a legérzékenyebb területnek, így különösen a munkabérek vonatkozásában szükséges előírni a megkülönböztetésmentes joggyakorlást – ezt biztosítja a külső és belső jogforrásokban egyaránt megjelenő egyenlő munkáért egyenlő bér elve. A téma kifejezett aktualitását adja az Európai Parlament és a Tanács 2023/970/EU irányelve (2023. május 10.) a férfiak és nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elve alkalmazásának a bérek átláthatósága és végrehajtási mechanizmusok révén történő megerősítéséről (a továbbiakban: 2023/970/EU irányelv vagy irányelv), mely a transzparencia eszközrendszerének bevezetésével kívánja mérsékelni a nemek közötti bérszakadék problémáját. Ugyanakkor kérdésként merül fel, hogy az átláthatóság követelménye önmagában elegendő-e a közel hét évtizede szabályozott, ám a gyakorlatban továbbra is csupán részlegesen érvényesülő egyenlő bérezés elvének hatékony érvényre juttatásához, vagy a béregyenlőség továbbra is inkább deklaratív, elméleti követelményként marad jelen a jogrendszerben.
- Bevezető gondolatok
- Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve – történeti áttekintés
- A Bértranszparencia irányelvhez vezető út
- A bérkülönbségek elméleti és statisztikai háttere
- Az irányelv főbb rendelkezései és célkitűzései
5.1. Munkáltatói kötelezettségek
5.2. Jogorvoslat és jogérvényesítés
5.3. Bizonyítási teher és szankciórendszer - Az irányelv hazai implementálásának kihívásai
- Összegzés