Dr. Horváth István a közelmúltban megjelent dolgozatában pontosan mutatja be azt az elsősorban a jogalkotó által generált folyamatot, amely a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) személyi hatályának zsugorodásával járt.[1] Számokban is kifejezve: a 2018-ban még több mint 455 000 közalkalmazott[2] száma mára lényegében megfeleződött. (A csökkenés pontos arányát nehéz meghatározni, mert a folyamat 2020-ban és 2021-ben gyorsult fel, s ezekre az évekre nem állnak rendelkezésre pontos statisztikai adatok.) Önmagában ez a jelenség is elgondolkodtató, sőt fontos kérdéseket vet fel a Kjt. további „sorsát” illetően, de az is nyilvánvaló, hogy egyetlen jogszabály funkcióját, szabályozó jelentőségét sem az szabja meg, hogy hányan tartoznak a hatálya alá. Az alábbiakban ezért némileg tágabb környezetben vizsgálom a közalkalmazotti jogállást (is) érintő változásokat, de különösen azt, hogy ezek mennyiben érintik a közalkalmazotti jogállás szabályozását.
- A Kjt. megalkotásának körülményei és lényeges tartalma
- A Kjt. környezetének változása
- A köztulajdonban álló munkáltató – de lege ferenda
3.1. A köztulajdonban álló munkáltatók köre
3.2. Az általánostól eltérő szabályozás lényeges tartalmi elemei
3.2.1. A közpénz felhasználásának ésszerű korlátozása
3.2.2. A munkáltató ellátási kötelezettségének biztosítása
3.2.3. A pártpolitikai befolyás korlátozása
3.3. Átmeneti rendelkezések - Rövid összegezés