Az elmúlt években a hazai jogéletet talán egy jogterület sem mozgatta meg olyan mértékben, mint a munkajog; a rendkívüli munkaidőre és a munkaidőkeretre vonatkozó szabályok módosítása,^[2] a sztrájkjoggal összefüggő események^[3] tárgyában nemcsak számos szakirodalmi cikk született, de azok – szélesebb nyilvánosság elé tárulva – a közéletet is hónapokon keresztül tematizálták. Mindazonáltal a legintenzívebb jogalkotói tevékenység a közszféra munkajogához köthető. E jogalkotási dinamika előzményeit, hátterét tárja fel dr. Hazafi Zoltán^[4] Paradigmaváltás a magyar közszolgálatban című műve. Monográfiájában a szerző részletesen ismerteti a közszolgálati jogállások fejlődésének magyarországi történetét, továbbá mélyreható dogmatikai elemzését adja a közszolgálat egyes kiemelt jogintézményeinek. Az érintett hazai folyamatokat a szerző végül egy, a magyar szakirodalomban kivételes részletességű nemzetközi összehasonlítást tartalmazó fejezet révén globális tendenciák között helyezi el.

A mű egyedi vonása a szerző által alkalmazott sajátos mul­tidiszciplináris értelmezési keret: a jogi (jogtörténeti, doktrinális, komparatív) szemlélet mellett a monográfia egyes tárgyköröket személyzetpolitikai (emberierőforrás-menedzsment) összefüggésrendszerben is vizsgál. E megközelítés abban is megnyilvánul, hogy a monográfia hat fejezetéből három kifejezetten szervezetszociológiai, humánpolitikai tárgyú. E fejezetek a közszolgálati menedzsmentre, személyügyi gyakorlatokra koncentrálnak, különös tekintettel a közigazgatási létszámgazdálkodás kérdéseire,^[5] a közszolgálati emberierőforrás-menedzsment (HRM) informatikai hátterét biztosító – nemzetközi viszonylatban is innovatív – Kormányzati Személyügyi Döntéstámogatási Rendszerre,^[6] továbbá az emberierőforrás-menedzsment kompetenciáinak bővülésére,^[7] mely által a hagyományos jogi-adminisztratív személyügyi tevékenység a stratégiai döntéshozatalt érdemben alakító szerepet nyer. Ezen humánpolitikai tárgyú fejezetek részletesebb ismertetése meghaladja jelen recenzió kereteit.