A legtöbben nagy, magasztos célokért váltunk jogásszá, mégis ritkán érezzük a mindennapi munkánk során, hogy jogi tanácsainkkal az emberek életét jobbá, könnyebbé tehetjük, illetve azt, hogy a „jogot” mi tesszük elérhetővé olyan emberek számára, akiknek amúgy elérhetetlen. Az orosz invázió olyan helyzetet teremtett, amikor azt éreztük, hogy nem elég az interneten keresztül követni az eseményeket: segítenünk kell! És a segítségünk során azt éreztük: jó jogásznak lenni, mert a jog ismerete egy ilyen helyzetben olyan elementáris kérdés, mint az étel vagy a lakhatás.

A háború kirobbanása óta több mint hatmillió ember hagyta el Ukrajnát, hogy másik országban keressen menedéket a háború elől. ^[1] Közülük megközelítőleg 606 000 fő érkezett Magyarországra. ^[2] A hazájukat traumatikus körülmények között elhagyni kényszerülőknek a lehető leghamarabb kell átmeneti egzisztenciát teremteniük a befogadó országban, többségüknek nyelvtudás és helyismeret nélkül. Ehhez el kellene igazodniuk az alapvető menekültügyi, munkajogi és társadalombiztosítási szabályokban, megfelelő információra lenne szükségük arról, melyik hivatalokhoz kell fordulni, hogyan juthatnak lakáshoz, orvosi ellátáshoz és hogyan vállalhatnak munkát. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy a hivatalosan elérhető információk messze nem elegendőek ahhoz, hogy a menekülők eligazodjanak a hazai jogszabályok és a közigazgatás útvesztőiben. Ebben a krízishelyzetben természetesen sokféle segítségre van szüksége a menekülőknek, de hamar világossá vált, hogy éppen a jogászoknál van egy olyan tudás, ami az egyik legnagyobb segítséget nyújthatja.