Az elmúlt hetekben számos médium meglepődve számolt be arról a „tényről”,^[1] hogy semmilyen tételes munkaidő-szervezési szabályt nem sért meg az a hazai termelőüzem, amely adott hónapban harmincból huszonkilenc napon át, akár napi tizenkét órás – külön megállapodás szerinti munkaközi szünettel együtt tizenhárom órás – munkarendben foglalkoztat egy operátort, feltéve, hogy például több műszakos a munkáltató tevékenysége és hosszabb munkaidőkeretet alkalmaz. Ennek oka, hogy jelentős publicitást kaptak bizonyos munkáltatói gyakorlatok, amelyek – a beszámolók szerint – elsősorban olyan munkahelyeken jelentkeztek, ahol jelentős létszámban dolgoznak harmadik országbeli állampolgárok. Látszólag a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásától igen távol áll(hat) a jelen tanulmány címében megfogalmazott felvetés, ugyanakkor – álláspontom szerint – fokozott szerepe lehetne a megújuló szabályozással összefüggésben^[2] a munkavállalói érdekképviseleteknek, különösen az üzemi tanácsoknak.

1. Az üzemi tanácsok szerepe
2. A munkaidő-szervezéssel kapcsolatos szabályozás kritikus kérdései
3. Jogalkotási irányok az üzemi tanácsok jogkörének bővítésére a munkaidő-szervezéssel kapcsolatban
4. Az üzemi tanácsok lehetséges szerepe a „vendégmunkásokkal” összefüggésben