Montesquieu szerint „…az ítéletek […] sohase legyenek mások, mint pontos törvényszövegek”, mert „az ország bírói […] csupán a törvény szavait kimondó szájak […]”.[1] De miként ítéljen a bíró, ha a törvény szövege olyan általános elvárást fogalmaz meg, amelynek a konkrét ügyre való alkalmazása szükségképpen egyfajta jogalkalmazói értékelést, mérlegelést igényel? Olyan törvényi tényállások bírói megítélését kívánom az alábbiakban értékelni, amelyeknek az alkalmazását a jogalkotó (bölcsen belátva, hogy lehetetlen minden konkrét esethez egyedi tényállást alkotni és ahhoz egyedi jogkövetkezményt előírni) meghatározott keretek között átengedi a jogalkalmazónak. Jól láthatóan tehát nem az úgynevezett bírói jogalkotás szövevényes kérdéskörét, s nem is a szabályt felülbíráló bírói gyakorlat ítélkezéselméleti kérdéseit[2], illetve a bonyolultabb jogértelmezést igénylő úgynevezett nehéz ügyeket, hanem „csupán” a jogalkalmazás néhány olyan szeletét érintem, amely a törvényszöveg egyedi ügyre való alkalmazásának sajátos bírói megközelítését igényli, azaz – Montesquieu fentebb idézett szavaival élve – „a törvény szövege” és az azt „kimondó szájak” közötti harmónia kialakítását szolgálja.
- Általános megjegyzések
- A felek együttműködési kötelezettsége – a munkavállaló keresőképtelenségének igazolása (két jogeset egybevetése)
- A munkáltatói felmondás okszerűsége
- A munkáltató azonnali hatályú felmondásának elfogadható indoka
- Rövid összegzés