A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) egyik jelentős újítása, miszerint a munkáltató kártérítési felelősségének (egyik) kimentési lehetőségét a korábbi szabályozás szerinti „működési körön kívüli” helyett az „ellenőrzési körön kívüli” körülmény bizonyításához köti. Az Mt. hatálybalépése óta több ügyben is értelmezésre szorult az „ellenőrzési kör”[1] tartalma, ugyanakkor a 3. alcímben bemutatandó bírói döntések korántsem egy egységes fogalom kialakulását igazolják. E dolgozatban – különösen az előzőekben említett ítéletekből leszűrhető tanulságok levonásával – kísérletet teszek az ellenőrzési kör szerintem helyes értelmezésére (4. és 5. alcím). Emellett érdemes röviden a korábbi szabályozás szerinti bírói gyakorlatot is áttekinteni (1. alcím), mert a jogalkotó kifejezett célja volt e joggyakorlat meghaladása.
- A működési kör
- Az ellenőrzési kör
- Az ellenőrzési kör értelmezése négy jellegzetes perben hozott döntésben
3.1. A szemsérüléses ügy
3.2. A méhcsípéses ügy
3.3. A kéményseprő esete
3.4. Az üzbegisztáni vacsora - Az ellenőrzési kör értelmezésének alapvető szempontjai
4.1. A fogalom eredete
4.2. Az értelmezés sarokpontjai
4.3. A korlátozó értelmezés kritikája
4.3.1. Az ellenőrzés kifejezés értelmezése
4.3.2. A belső vis maior kérdése
4.4. A kiterjesztő értelmezés kritikája
4.4.1. A ráhatás/befolyás és az elháríthatóság elhatárolása
4.4.2. A ráhatás/befolyás és az okozatosság (előreláthatóság) elhatárolása
4.4.3. A ráhatás/befolyás közvetlensége - Rövid összegezés
- Mit hoz a jövő?
1. A működési kör
A működési kör fogalma, mint a munkáltató kárfelelősségének egyik meghatározó eleme, a magyar munkajog 1945 utáni szabályozásának kezdeteitől megjelent. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1951. évi 7. tvr. 123/A. § (2) bekezdése ugyanis a munkaviszony keretében okozott kár alóli mentesülés szabályát akként határozta meg, hogy „nem felel a vállalat, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult dolgozó elháríthatatlan magatartása okozta”. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény 62. § (2) bekezdése, majd a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) 174. § (2) bekezdése tartalmát tekintve az idézett szabályt ismétli meg.
Az évtizedeken keresztül stabil jogszabályi rendelkezés bírói értelmezésében viszont egy jól felvázolható és érdemet érintő változás volt érzékelhető. Kezdetben az ítélkezési gyakorlat lényegében (és leegyszerűsítve) a munkáltató telephelyét, illetve az irányítása alatt álló más munkavégzési helyeket tekintette a munkáltató működési körébe tartozónak. Az érdemi változás a bírói gyakorlatban az 1970-es évek közepén következett be. Két döntésében is kimondta ugyanis a Legfelsőbb Bíróság, hogy az állandóan vagy rendszeresen telephelyén kívül munkát végző dolgozó (az egyik esetben postás, a másikban díjbeszedő) közúton elszenvedett balesetéből eredő kárának megtérítése alól nem mentesül a munkáltató azon az alapon, hogy a baleset a működési körén kívül következett be.[2] A következő években fokozatosan kikopott a telephelyen kívüliség „állandó”, illetve „rendszeres” volta, mint a működési körbe tartozó minősítést megalapozó feltétel, s a joggyakorlat a munkavégzéssel összefüggésben bekövetkezett káreseményt a munkáltató működési körébe tartozónak minősítette, függetlenül az érintett munkavállaló munkaköre jellegétől. Mintegy lezárva ezt a jogértelmezési folyamatot, a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 29. számú állásfoglalásának (módosított) b) pontja kiemeli: „a munkavállaló a munkát a számára adott körülmények között köteles végezni, az ezzel összefüggő baleseti veszélyhelyzettel a munkáltatónak is számolnia kell”.
Összegezve ezt a változást, az állapítható meg, hogy a munkáltató kártérítési felelősségének pozitív eleme, a „munkaviszonnyal összefüggésben” és a kimentési okként meghatározott „működési kör” azonos tartalmat nyertek, azaz ha a káresemény a munkaviszonnyal kapcsolatba volt hozható, az egyben a munkáltató működési körébe tartozónak is minősült. Ez a jogértelmezés pedig lényegét tekintve kiiktatta a munkáltató kártérítési felelősségének elbírálásánál a felróhatósági elemet, voltaképpen helytállási szabályként funkcionált.
Félreértés ne essék, a magam részéről a bírói gyakorlat fentiekben vázolt alakítását a munkaügyi jogalkalmazás egyik leglényegesebb és legszínvonalasabb teljesítményének vélem. A felelősségi jog történetében egyébként sem egyedülálló, hogy a joggyakorlat változatlan törvényi tényállás mellett alapjaiban eltérő értelmezési keretet alakít ki. Ennek legismertebb példája a Code Civil klasszikus deliktuális felelősséget kimondó szabályának (1382. §)[3] – különösen a vasút megjelenésére és az ebből fakadó kártérítési igények érvényesítésének nehézségére történő reagálásból fakadó – bírói megítélése, amely az idő múlásával két tekintetben is alapvetően eltérő jogértelmezést eredményezett. Egyfelől megfordította a bizonyítási terhet, így nem a károsultnak kellett a károkozó vétkességét („hibáját”) igazolni, hanem a károkozónak kellett a vétlenségét bizonyítani, másfelől az elvárhatósági mércét olyan szigorú zsinórmértékben szabta meg, amely alapján lényegében csak elháríthatatlan ok eredményezte a felelősség alóli mentesülést. (Marton Géza ezt a folyamatot a „vétkesség leple alatt megbújó tárgyi felelősségnek” minősítette.)
Visszatérve a magyar munkaügyi bírói gyakorlat által kimunkált (értsd: szinte a végletekig kitágított) működési kör fogalomra, a joggyakorlat vázolt változása is jól körülírható társadalmi változásokat tükrözött. A fogalom szűk, eredeti értelmezése megfelelt a hagyományos termelőüzem viszonyainak, hiszen a munkavállalót érő/érhető káresemény szinte kizárólag az üzem területére korlátozódott. A szolgáltatási szektor bővülése, a gépjárműforgalom rohamos terjedése, a vállalatközi kapcsolatok (már nemzetközi szinten is megjelenő) élénkülése a munkavégzést, a munkaviszonyból eredő kötelezettségek teljesítését egyre gyakrabban a gyárkapun kívülre vitte, amivel szükségképpen együtt járt a telephelyen kívüli balesetek számának szaporodása. Emellett az állami dominancia mellőzhetővé tette a felelősség kártelepítő funkciójának érvényesítését, hiszen a balesetet ténylegesen okozó helyett a munkáltató által fizetett kártérítést (végső fokon) egyaránt az állam viselte. (Pontosabban: a joggyakorlat – nyilvánvalóan a munkavállaló igényérvényesítésének könnyítése érdekében – a kárfelelősséget a munkaviszony keretében bekövetkezett káreseményért szinte kizárólag a munkáltatóra telepítette.)
Az 1992. évi Mt. 174. § (5) bekezdése a működési kör fogalmát illetően kialakult ítélkezési gyakorlatot törvényi definícióként is meghatározta. Ennél lényegesebb, hogy ugyanezen kódex kénytelen volt a rendszerváltozással járó gazdasági, tulajdoni változásokra is reagálni, és a kisvállalkozásnak tekintett (kis egzisztenciájú) munkáltatókra háruló, kontrollálhatatlan és kalkulálhatatlan felelősséget bizonyos értelemben enyhíteni. Ennek érdekében az 1992. évi Mt.
175. §-a a legfeljebb tíz főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztató magánszemély munkáltató kárfelelősségét vétkességi alapon engedte csak megállapítani. Ezt a rendelkezést 2010. január
1-jei hatállyal az Alkotmánybíróság megsemmisítette.[4] (Az alkotmánybírósági határozat alapvetően abból indul ki, hogy a szóban lévő szabály nem csupán a munkáltatók, hanem ezen keresztül a munkavállalók között is indokolatlan különbséget tesz. Ráadásul ez a megkülönböztetés a kkv-szektor számára sem jelentett valós előnyt, hiszen az e körbe sorolható munkáltatók zöme valamilyen társasági formában működött, így nem minősült „magánszemélynek”.)
2. Az ellenőrzési kör
Mint az bármely jogterület átfogó újraszabályozásánál érzékelhető, a jogalkotó gondosan értékeli a korábbi szabály alapján kialakult joggyakorlatot, és vagy törvényerőre emeli (megerősíti vagy legalábbis nem érinti), vagy éppen ellenkezőleg, módosítani, korrigálni kívánja azt. Az Mt. Javaslat az ellenőrzési kör fogalmának bevezetését az alábbiakkal indokolta.
„Az általános objektív felelősség körében a Javaslat a munkáltató számára – a munkajog eddigi szemléletéhez képest – új kimentési okot határoz meg, amikor a működési kör fogalmát felváltja az ellenőrzési kör fogalmával. A Javaslat szándéka ezzel az, hogy szűkítse a bírói gyakorlatban kialakult rendkívül széles körű munkáltatói kártérítési felelősséget. A hatályos Mt. 174. § rendelkezésén (a működési kör rendkívül széles értelmezésén) alapuló joggyakorlat olyan tényállásokban is megállapította a munkáltató kártérítési kötelezettségét, amelyekben a kár bekövetkezésére a munkáltatónak nem lehetett még közvetett befolyása sem és ezzel a munkáltatói tevékenység jellegétől függetlenül – a tárgybani alkotmánybírósági határozat nyomán is – lényegében általánossá tette a polgári jog veszélyes üzemi felelősségét a munkáltatói kárfelelősség körében.”[5] Jól látható, hogy a jogalkotói cél a kimentési lehetőség tágítására, következésképpen a felelősség mérséklésére irányul. Nem mellékesen az ellenőrzési körre való utalás a polgári jogi szabályozással való összhang megteremtését is célozta, mert bár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) az Mt.-hez képest később lépett hatályba, a szakértői javaslat a szerződésszegéssel okozott kártérítést illetően az ellenőrzési körön kívüli körülményt jelölte meg a felelősség alóli mentesülés egyik okaként. Minderre tekintettel az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja az alábbi szöveget tartalmazza.
„Mentesül (a munkáltató) a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a) a kárt az ellenőrzési körén kívül eső olyan körülmény okozta, amellyel nem kellett számolnia és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa”.
Az idézett törvényi tényállás egyfelől a kimentés objektív feltételeként az ellenőrzési körön kívüliséget határozza meg, másfelől viszont (az ellenőrzési körön kívül eső káresemény esetén) további, a mentesüléshez szükséges olyan körülmények vizsgálatát írja elő, amelyek a káreseményhez kapcsolódó szubjektív elemek. A szóban lévő szabálynak az (objektív) ellenőrzési körre utaló rendelkezésén túlmenő (tehát ellenőrzési körön kívüli) kimentési feltételei ezért (általánosságban fogalmazva) annak igazolását várják el a munkáltatótól, hogy a káresemény bekövetkezése nem volt neki felróható. Mint erre később kitérek, a tárgyalt rendelkezés két kimentési feltételt (úgy is fogalmazhatunk, hogy két jellegében eltérő törvényi tényállást) tartalmaz. A továbbiakban az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontjában említett ellenőrzési körön kívüliséget objektív, míg a szóban lévő törvényi tényállás további elemeit (a károkozó körülménnyel „nem kellett számolnia”, az „nem volt elkerülhető” vagy „nem volt elhárítható”) szubjektív vagy felróhatósági (kimentési) feltételként említem. (Ez utóbbiakat értelemszerűen csak annyiban érintem, amennyiben összefüggésbe hozhatók az ellenőrzési körrel, annak értelmezésével.)
Sem az Mt., sem a Ptk. az ellenőrzési kör értelmezését elősegítő törvényi definíciót nem határoz meg, ezért a bíró csak az említett kódexek javaslatában e körben kifejtett indokolásra, és a jogirodalomban megjelenő magyarázatokra hagyatkozhatott/hagyatkozhat.[6] Érdemes ezért az indokolások és a kommentárok leglényegesebb (magyarázó) szövegét bemutatni, mert csak így érthető a 3. alcímben ismertetett ítéletekben kifejtett (előrebocsátom nem egységes) jogértelmezés.
Az Mt. Javaslat indokolása az ellenőrzési kör mibenlétére az alábbi iránymutatást adja.
„Az ellenőrzési körbe tartoznak mindazok a körülmények (eszközök, energia, munkavállalók), amelyeknek működésére a munkáltatónak tevékenysége során befolyása van.”[7]
A Ptk. Javaslat indokolása ugyanebben a kérdésben az alábbiakat tartalmazza.
„Ellenőrzési körön kívüli, azaz a szerződésszegő fél által nem befolyásolható az a körülmény, amelyre a fél nem képes hatást gyakorolni.”[8] Megemlíti még a Ptk. Javaslat indokolása, hogy nem tartoznak a károkozó ellenőrzési körébe a vis maior hagyományos esetei. A két kódex indokolása között (azon túl, hogy az Mt. pozitív, míg a Ptk. negatív oldalról közelíti meg az ellenőrzési kör fogalmát) lényeges különbség, hogy a Ptk. Javaslat indokolása a ráhatás képességét emeli ki, akárcsak a következőkben említett Ptk. kommentárok. Ennek elsősorban a belső vis maior megítélése szempontjából van jelentősége, amelyre a 4.3.2. alcímben visszatérek.
Az Mt. kommentárok[9] lényegében az előzőekben említett indokolás szövegét veszik át. A Ptk. kommentárok az ellenőrzési kör (pontosabban az ellenőrzési körön kívül eső körülmények) legáltalánosabb meghatározásaként (a fogalmat a Javaslat indokolásához hasonlóan negatív megközelítésben tárgyalva) az alábbiakat tartalmazzák: „a szerződésszegő fél által a körülmény nem befolyásolható, amire a fél nem képes hatást gyakorolni”.[10]
A fentiekből az szűrhető le, hogy az ellenőrzési kör tartalmát, fogalmát illetően a károkozó ráhatása és a befolyásolása, illetve ezek lehetősége (egyes magyarázatok szerint: képessége) tekinthető annak a mérvadó szempontnak, amelyet a bírónak az ellenőrzési kör meghatározása során értékelnie kell.[11] Ezeket a fogalomképző ismérveket értékelve e helyen mindössze annak a megállapítására szorítkozom, hogy a szinte szó szerint egyező fent idézett szövegek egyfelől túl általánosak (tehát széles, egymástól alapjaiban eltérő értelmezési lehetőséget adnak a bírónak), másfelől pontatlanok. Ezért nem véletlen, hogy a következő alcímben ismertetett bírói döntésekből kiolvasható jogértelmezés is meglehetősen sokszínű. A 4. alcímben viszont mellőzhetetlen a javaslatok és kommentárok szövegének kritikai elemzése.
3. Az ellenőrzési kör értelmezése négy jellegzetes perben hozott döntésben
3.1. A szemsérüléses ügy
A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes párnafákat rögzített egy konténer belsejére, a balesetkor a felső részre kellett a fát vízszintesen rögzíteni. Munkavégzés közben letört egy szeg feje, és a letört darab a védőszemüveg kerete alatt áthaladva a bőrön keresztül behatolt a felperes jobb szemébe. A sűrített levegős pisztolyt a fővállalkozó (G. cég) kölcsönözte, az újszerű állapotú volt, sérülés nyomát nem lehetett rajta látni. Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat során megállapították, hogy az üzemi baleset következtében a sérült jobb szem látása gyakorlatilag teljesen elveszett. Ez önmagában 25 százalékos egészségkárosodást eredményezett, és teljes egészében az elszenvedett üzemi balesettel áll oki összefüggésben.
A munkavállaló felperes kártérítési keresetét mind az első-, mind a másodfokú bíróság megalapozottnak találta, megállapítva: az alperesi munkáltató ellenőrzési körében következett be a felperes balesete. A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét megalapozottnak találta, s az ellenőrzési kör értelmezését illetően az alábbiakat fejtette ki.
„Az ellenőrzési kör arra a körre szorítja a munkáltató kártérítési felelősségét, amelyben lehetősége, egyben kötelezettsége is a károk megelőzése érdekében szükséges intézkedések megtétele. Az ellenőrzési kör alatt minden olyan objektív tényt és körülményt érteni kell, amelynek alakítására bármilyen lehetősége volt a munkáltatónak. Az ellenőrzési és a működési kör között átfedés is lehet, azonban a működési körbe azok a körülmények is bele tartozhatnak, amelyekre a munkáltatónak még közvetett ráhatása sincs. A perbeli esetben a bíróságok megalapozatlanul szűkítették le az ellenőrzési kör vizsgálatát arra a körülményre, hogy a levált szögfej okozta a szemsérülést, és nem tulajdonítottak jelentőséget az adott balesethez vezető munkafolyamatnak. A munkamódszer megválasztása, ahhoz a megfelelő munkaeszköz, anyag, munkavállalói létszám és szakismeret biztosítása ugyanis a munkáltató kötelezettsége, tehát arra befolyása van. Adott esetben mindezek (az adott, faléc fémhez erősítését jelentő munkaművelet veszélyessége, az ehhez használt szög és munkaeszköz, védőfelszerelés megfelelősége) feltárása lett volna szükséges az ellenőrzési kör megállapításához”.[12]
Ez az indokolás mintegy „elvárhatósági” szempontok alapján értelmezi az ellenőrzési kör fogalmát. Ezáltal összemossa az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontjában írt tényállási elemeket, nevezetesen az objektívnek tekintendő ellenőrzési kört és annak szubjektív előreláthatóságát, elháríthatóságát. Feltehetőleg azért rendelt el az elsősorban a munkáltató magatartását vizsgáló további bizonyítást a Kúria, mert úgynevezett belső vis maiornak tekintette a balesetet, amelyre sem ráhatása, sem befolyása nem volt a munkáltatónak. Kézenfekvő tehát a kérdés: a károkozó munkáltató által nem befolyásolható, de az általa irányított területen és munkafolyamatban bekövetkező (belső) vis maiornak tekinthető körülmény az ellenőrzési körébe tartozik-e vagy sem.
3.2. A méhcsípéses ügy
Az elhunyt munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyban állt az alperesnél szőlő-, gyümölcstermesztő segédmunkás munkakörben. 2012. szeptember 11-én a munkavállalót méh vagy darázs szúrta meg, amely allergiás reakciót váltott ki, és ennek következtében perceken belül elhalálozott. A munkavállalók kalcium pezsgőtablettával próbálták itatni, ekkorra azonban már a keringése leállt. Utólag megállapították, hogy a népesség alig 3 százalékánál meglévő allergiás hajlam okozta az elhunyt halálát. E hajlamról sem az elhunyt munkavállaló, sem a hozzátartozói nem tudtak. Az elhunyt munkavállaló hozzátartozóinak kárigényét mind az első-, mind a másodfokú bíróság az alábbi indokokkal elutasította.
a) A felelősség Mt. 166. § (1) bekezdésében meghatározott feltételei nem vitásan fennálltak.
b) A munkáltató az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja alapján nem mentesülhet a felelősség alól, mert ugyan az az ellenőrzési körén kívülinek minősül, de a méh/darázs csípéssel az adott esetben számolnia kellett.
c) A méh vagy darázs csípésének halálos következménye viszont nem volt előre látható a munkáltató részéről.[13]
Felülvizsgálati eljárásban a Kúria az alábbi, elvi tartalmú döntést hozta: az Mt. 167. § (1) bekezdésében foglaltakat – amennyiben a felülvizsgálati kérelem az Mt. 166. §-ára vonatkozóan nem felel meg a törvénynek – nem lehet értékelni. Az ellenőrzési körre vonatkozó felülvizsgálati támadás hiányában a Kúria az erről szóló döntést sem vizsgálhatja.[14] Jól látható, hogy a Kúria kifejezetten és elvi éllel azt hangsúlyozta, hogy az ellenőrzési kör értelmezésével kapcsolatos alsóbb fokú ítéleti megállapításokat nem állt módjában értékelni. Mivel az ilyen jellegű megállapításait – eltekintve a következő alcímben ismertetendő és ugyancsak az ellenőrzési kör értelmezésével kapcsolatos ügytől – a Kúria szokás szerint csak a határozatának indokolásában fejti ki, óhatatlanul felmerül: ez a deklaráció egyfajta elhatárolódást fejez ki az alsóbb fokú bíróságok szóban lévő, az ellenőrzési kört érintő megállapításaitól. Másképp fogalmazva: a kívülálló számára az sejthető, hogy a Kúria álláspontja szerint a munkáltató tulajdonában álló munkaterület, az általa irányított munkafolyamat során felmerülő káresemény az ellenőrzési körbe tartozónak minősül. A szemsérüléses ügyhöz (3.1. alcím) némiképp hasonlóan ebben a jogesetben is a belső vis maior kérdése vetődik fel, vagy legalábbis egy olyan helyzetnek a megítélése, amelyben a ráhatás és befolyás lehetősége hiányzik, vagy legalábbis szinte minimális ennek a lehetősége, ugyanakkor a káresemény a munkáltató által közvetlenül irányított körülmények között következik be.
3.3. A kéményseprő esete
A nem vitatott tényállás szerint a felperesi munkavállaló 2012. október 10-én egy magánszemély tulajdonában álló ingatlanon végzett kéménytisztítási feladatot. Az egyedül eljáró felperesi munkavállaló a lakáson belül lévő padlásfeljárón az ingatlan tulajdonosa által a rendelkezésére bocsátott, házilagos készítésű, egyágú falétrán kísérelte meg a kéményhez jutást, de mielőtt fellépett volna a padlásra, a létra kicsúszott alóla és körülbelül három méter magasságból a földre zuhant. A baleset következtében a felperesi munkavállaló a bal láb sarok- és lábszárcsontjának törését szenvedte el. Az elsőfokú bíróság arra hivatkozva utasította el a munkavállaló keresetét, hogy ugyan az a munkáltató ellenőrzési körében
következett be, de a munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan magatartása okozta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, de ítéletének indokolásában kiemelte, hogy a felperes a munkáltató ellenőrzési körén kívül eső körülményre tekintettel szenvedett balesetet. A Kúria az alsóbb fokú bíróságok ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a megismételt eljárásban vizsgálni kell, miszerint: „az alperes ellenőrzési körén kívül eső helyszínen fennállt-e olyan körülmény, amelynek bekövetkeztével nem kellett számolnia, illetve megtette-e a szükséges intézkedéseket a baleset bekövetkezése, és így a kár elhárítása érdekében, vagyis megvalósulhattak-e a mentesülés feltételei”.[15] A megismételt eljárásban az alsóbb fokú bíróságok a felperesi munkavállaló keresetét ismételten elutasították. Mindkét fokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli balesetet a munkáltató ellenőrzési körébe tartozó körülmény okozta, ezért az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja alapján a munkáltató nem mentesülhet a kárfelelősség alól. Ugyanakkor (változatlanul) arra a következtésre jutottak e bíróságok, hogy a baleset a munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan magatartására vezethető vissza, következésképpen a munkáltató az Mt.
166. § (2) bekezdés b) pontja alapján mentesül a kárfelelőssége alól. Az újabb felülvizsgálati eljárás eredményeként a Kúria közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes a felperes perbeli munkabalesetéért kárfelelősséggel tartozik. Döntése elvi tartalma az alábbiakat tartalmazza.
„I. A felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálható az, hogy a perbeli baleset a munkáltató ellenőrzési körébe tartozott-e, amennyiben az a fellebbezési eljárásnak nem volt tárgya.
II. Nem mentesülhet a kárfelelősség alól a munkáltató az Mt. 166. § (2) bekezdés b) pontja alapján, ha a balesetnek nemcsak az volt az oka, hogy a munkavállaló nem megfelelő megoldást választott, hanem ahhoz hozzájárult a munkáltatónál kialakult és eltűrt következetlen gyakorlat és nem egyértelmű utasítás.”[16]
Jól látható, hogy az ügyben eljárt bíróságok alapjaiban eltérően ítélték meg a tényállást abból a szempontból, hogy a perbeli baleset bekövetkezése a munkáltató ellenőrzési körébe tartozónak tekinthető-e vagy sem. Az elsőfokú bíróság következetesen az ellenőrzési körbe tartozónak minősítette, a másodfokú bíróság első döntésében ezzel ellentétes álláspontot fejtett ki. A Kúria hatályon kívül helyező (első) döntésének indokolásában „az ellenőrzési körön kívül eső helyszínt” említ, amiből viszont korántsem következik, hogy ezzel az ellenőrzési körön kívülinek is tekintette a balesetet. Ezt a döntését ugyanis a Kúria munkaügyi elvi határozatként is közzétette, amelyben kifejezetten utalt arra, hogy önmagában „a munkáltató telephelyén kívül végzett munka, vagy szolgáltatás ellátása nem eredményezi a kár ellenőrzési körén kívüli bekövetkeztét”.[17] A közbenső ítéletet kimondó második kúriai döntés elvi tartalmát megfogalmazó I. pontban foglaltak ezzel szemben – mint arra az előző, méhcsípéses ügy kapcsán utaltam – azt sugallják, hogy a Kúria nem feltétlenül ért egyet az alsóbb fokú bíróságoknak az ellenőrzési kör tekintetében tett megállapításával, de erre a kérdésre eljárásjogi akadály miatt nem térhet ki. Ezt a feltételezést a következő ügyben olvasható kúriai álláspont cáfolni látszik.
3.4. Az üzbegisztáni vacsora
A gépjárművezetői munkakört betöltő felperesi munkavállalót a munkáltató külföldi (üzbegisztáni) partnere a fuvar leadását, tehát munkaideje lejártát követően vacsorára meghívta. A munkavállalónál a vacsora után pár nap múlva láz, fáradtságérzés, hasmenés, majd hányás jelentkezett, majd postinfekciós polyarthritis és salmonella átmeneti hordozása diagnózist állapítottak meg nála. A munkavállaló egészségi állapota 2015. március 1-től 45 százalékos. A munkavállaló módosított keresetében az egészségkárosodásáért fennálló kártérítési felelőssége alapján sérelemdíj, elmaradt jövedelem megfizetését kérte. Keresetét az első- és másodfokú bíróság is elutasította, mivel az egészségkárosodást előidéző eseményt a munkáltató ellenőrzési körén kívülinek tekintette. A Kúria álláspontja szerint a peradatok összességéből az volt megállapítható, hogy a munkavállaló és a többi gépjárművezető azért fogadta el egy idegen, a higiénés körülmények miatt köztudomásúan nagyobb fertőzésveszéllyel és egészségügyi kockázattal járó országban a munkáltató gazdasági partnerének vacsorameghívását, mert annak esetleges visszautasítása a munkáltatóra nézve hátrányos lett volna, a megrendelő megsértése egyértelműen nem szolgálta volna a munkáltató gazdasági érdekét. A munkáltató üzleti partnere által nyújtott vendéglátás a megrendelőnél a helybéli szokásoknak megfelelően adott vacsorán való munkavállalói részvétel nyilvánvalóan a munkáltató üzleti érdekébe tartozik, továbbá adott esetben a munkafeladat teljes körű ellátásához kapcsolódott. Ebből eredően a munkavállaló megbetegedése a munkáltató ellenőrzési körén belülinek minősül.[18]
A kéményseprő esetéhez hasonlóan, ez a kúriai döntés is alapjaiban azt a kérdést tárgyalja, hogy miként kell értelmezni a munkáltató ráhatását, illetve befolyását mint az ellenőrzési kör megállapíthatóságának (a 2. alcímben ismertetett) kiemelkedő feltételeit. Annyit előre lehet bocsátani, hogy ez utóbbi két perben a káreseménynek az alperesi munkáltató ellenőrzési körében való bekövetkezését elsősorban arra tekintettel állapították meg a bíróságok, hogy e munkáltatók – egyszerűen fogalmazva – nem tettek meg mindent a perbeli balesetek megelőzése érdekében. Ez a bírói megítélés pedig óhatatlanul felveti: vajon nem mosódtak-e össze az Mt. 166. § (2) bekezdés tényállásának objektív és szubjektív elemei.
Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a hozzáférhető tényállások alapján az előzőekben tárgyalt jogerős döntéseket (talán az üzbegisztáni vacsorát kivéve) érdemben helyesnek tartom, de az indokolásoknak különösen az ellenőrzési kör értelmezésével kapcsolatos megállapításait vitathatónak gondolom.
4. Az ellenőrzési kör értelmezésének alapvető szempontjai
4.1. A fogalom eredete
Viszonylag jól nyomon követhető, hogy milyen előzmények alapján került az Mt. munkáltatói kárfelelősséget szabályozó törvényi tényállásába az ellenőrzési kör fogalma: a Bécsi Vételi Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 79. cikke „ihlette”[19] a Ptk. szerződésszegésért fennálló kárfelelősséget rendező szabályát[20], amelyet az Mt. is átvett.[21] Érdemes e két, az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja szemszögéből nézve „előzményszabályt” pontosan idézni. Az Egyezmény 79. cikk (1) bekezdése az alábbiakat rendeli.
„Nem tehető felelőssé a fél valamely kötelezettségének elmulasztásáért, ha bizonyítja, hogy azt olyan akadály okozta, amely ellenőrzési körén kívül esik, s ésszerűen az sem volt elvárható tőle, hogy a szerződéskötés idején ezzel az akadállyal számoljon, azt vagy annak következményeit elkerülje vagy leküzdje.”
A Ptk. 6:142. §-a szerződésszegésért fennálló kárfelelősséget érintően a következőképpen rendelkezik.
„Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.”
Ha összevetjük e két szabályt az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontjával, elhanyagolható különbségeket látunk. Az Egyezmény „akadálynak” tekinti a szerződésszegés okát, a Ptk. és az Mt. ugyanebben a kérdésben az általánosabb, „körülmény” kifejezést használja. Az eltérés indoka az, hogy az Egyezmény elsődlegesen a szerződés teljesítésének ellehetetlenülését modellezi.[22] További eltérés, miszerint az Egyezmény és a Ptk. a szerződéskötés időpontjában elvárható előreláthatóságról rendelkezik, az Mt. tárgyalt szabálya ilyen kikötést nem tartalmaz. Ez a különbség magyarázható azzal, hogy az Egyezmény és a Ptk. (ez utóbbi tipikusan) egyszeri szolgáltatásra irányuló szerződést tételez fel, szemben a munkaviszony alanyai között létrejövő tartós jogviszonnyal. Másként fogalmazva: a munkaviszonnyal összefüggő káresemény a jogviszony fennállása alatt bármikor bekövetkezhet, ezek előreláthatósága ezért nyilvánvalóan nem köthető a szerződéskötés időpontjához.
A jogszabályi tényállások hasonlósága mellett ugyanakkor az is érzékelhető, hogy ezek mögött alapvetően eltérő történeti tényállások fordulnak elő. Az ellenőrzési kört érintően a leglényegesebb különbség az, hogy míg a munkaviszony keretében a munkavállalót ért kár számtalan és előre meghatározhatatlan, kalkulálhatatlan körülmény következménye lehet, addig az Egyezmény és a Ptk. szerinti károkozás egy előre meghatározott és tudatosan vállalt kötelezettség megszegéséből ered.[23] Ebből az következik, hogy (általában) jóval bonyolultabb oksági kapcsolatokat kell a munkaviszonyt érintően a bíróságnak feltárnia a károkozáshoz vezető körülmények tisztázása érdekében, mint egy prompt szerződés megszegése esetén. Ennek a bonyolultabb összefüggés-rendszernek a megítélését tovább nehezíti, hogy a munkavállaló (tipikusan) a munkáltató utasítása vagy legalábbis elvárása szerint jár el a munkaviszony teljesítése során, vagy ami még lényegesebb: a munkáltató által kialakított feltételrendszer keretei között végzi a munkáját, ami eleve azt a látszatot keltheti, hogy (bármely) károkozó körülmény a munkáltató befolyása alatt áll. (Nem véletlen ezért, hogy az ellenőrzési kör értelmezésével kapcsolatos bírói döntések javarészt munkaügyi jogvitákban merültek/merülnek fel.[24]) Az eltérések között említhető még, hogy a munkaviszony keretében javarészt a munkavállaló egészségkárosodásával kapcsolatos kárigények merülnek fel[25], a hagyományos magánjogi szerződések esetén az ilyen jellegű kár érvényesítése kivételes.
Az előzőekben tárgyalt, lényegesen eltérő jogalkalmazási helyzet óhatatlanul felveti a kérdést: helyes volt-e a jogalkotó részéről az egymástól ilyen távol álló, jellegében és típusában különböző tényállásokkal kapcsolatos kárfelelősség azonos jogi megítélésének előírása? Ráadásul még az is felhozható ennek kapcsán, hogy a szabályozás közelítése alapjaiban eltérő jogalkotói célból ered. Míg ugyanis a Ptk. szigorítani kívánta a korábbi, vétkességi alapú felelősséget[26], addig az Mt. éppen ellenkezőleg (mint arra a 2. alcímben utaltam), a munkáltatói felelősség enyhítését várta a működési kör helyett az ellenőrzési kör fogalmának bevezetésével. A felvetett kérdésre túlságosan sablonos, ezért nem kielégítő válasz a munkajogi szabályozásnak a magánjogihoz való közelítésének (egyébként helyes) követelményére való utalás. Az sem elfogadható válasz, miszerint voltaképpen a munkáltató kárfelelőssége is szerződésszegésen alapul, ezért indokolt a tartalmát tekintve azonos szabályozás. A munkaviszonyt érintően ugyanis tipikusan nem valamely tételes, konkrét szerződési kikötés megsértése vagy nem teljesítése alapozza meg a munkavállalói kárigényt (a munkáltató oldaláról közelítve, a károkozás jogellenességét), hanem (bármely) munkaviszonyra vonatkozó (általában munkavédelmi) szabály megsértése, végső fokon a károkozás tilalma.[27] Az előzőekben nem meggyőzőnek tekintett érvekkel szemben a Ptk. és az Mt. tárgyalt szabályainak azonossága véleményem szerint azzal indokolható, hogy a jogalkotó mindkét esetben egy, a korábbi szabályozástól eltérő, arányosabbnak vélt kockázattelepítést tartott szükségesnek. Olyan kárviselést, amely elsősorban a reparációt tekinti a kárfelelősség céljának, aminek érdekében objektív feltételként (lényegét tekintve helytállási jellegűként) szabja meg az ellenőrzési kört, mint a kimentést kizáró feltételt, de emellett (kizárólag az ellenőrzési körön kívüli körülményeket illetően) beépíti a felróhatóságot is, és ezzel a hagyományos felelősségi eszmét is érvényesíti. Mind a magánjogi szerződés, mind a munkaviszony esetében azt a célt szolgálja ez az azonos jogszabályi megoldás, hogy a szerződés (munkaviszony) teljesítése során a kötelezett feltétel nélkül viselje mindazon káresemény kockázatát, amelyre elsődleges befolyása/ráhatása van, azaz az ellenőrzési körébe tartozik. A szabályozási cél azonossága pedig szükségképpen azonos tartalmú törvényi tényállások megalkotását eredményezi. Emellett pedig az ellenőrzési kör fogalma kellően absztrakt ahhoz, hogy az egymástól alapjaiban eltérő tényállásokat egységes, azonos szempontokat érvényesítő jogértelmezési keretbe foglalja.
4.2. Az értelmezés sarokpontjai
Az előző alcímben említett, azonosnak tekinthető törvényi tényállások két, egymástól jól elhatárolható objektív és szubjektív elemét az ellenőrzési kör kapcsolja össze, de ami ennél lényegesebb, egyben világosan elhatárolja is egymástól. Általánosabban fogalmazva: az ellenőrzési körbe tartozó káreseményt illetően kiszorítja a felelősség vizsgálatát, míg az azon kívül bekövetkezett károk tekintetében klasszikus felelősségi (felróhatósági) alapon áll. Ilyen értelemben akár „hibrid” tényállásról is beszélhetünk, amelyben jól megfér egymás mellett a felelősségtől eltérített helytállási elem és a hagyományos vétkességi formula. E két tényállás elhatárolásának kulcsa pedig az ellenőrzési kör helyes meghatározása.
Az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontját szemlélve, az előzőekben írtak alapján bizonyossággal állíthatjuk, s ebben a bírói gyakorlat is egységes, hogy ha a káreseményt az ellenőrzési körön belüli körülmény okozta, e körülmény bekövetkezése szempontjából a munkáltatói felróhatóság irreleváns. A későbbiekben érintem a belső vis maior problémáját, noha már ebből (az evidensnek tűnő) állításból is elég alapos következtetés vonható le erre nézve: a munkáltató akkor sem mentesülhet a kárfelelősség alól, ha az ellenőrzési körébe tartozó körülménnyel nem számolhatott, annak bekövetkezését nem kerülhette el és a kárt nem háríthatta el. Ugyanakkor az ellenőrzési kör határa egyben megszabja azt a (határtalan, ellenőrzési körön kívül eső) mezőt (is), amelyben a kimentés a káreseménnyel összefüggő felróhatóság vizsgálatán alapul. Lényegében tehát az ellenőrzési kör ezen határainak a meghatározása az értelmezés alapkérdése, amelyről egyik szabály, így az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja sem ad közelebbi eligazítást. Ugyanakkor – mint erre a 2. alcímben utaltam – a jogalkotó és a jogirodalom igen egységesen a ráhatás és a befolyás kifejezésekkel határozza meg az ellenőrzési kör tartalmát. Mivel megfelelő korrekcióval, illetve kiegészítéssel magam is helyesnek vélem ezt a definíciót, már „csak” az a feladat, hogy ezeket a kifejezéseket értelmezzük. Ez azért nem egyszerű, mert e szavak mögé objektív és szubjektív tartalom is illeszthető, amire részletesebben a 4.4. alcímben térek ki. Azt viszont általánosságban hangsúlyozni kell, hogy az ellenőrzési kör határainak objektíve meghatározhatónak kell lenniük, mégpedig oly módon, hogy a ráhatásnak/befolyásnak objektív feltételeiből indulunk ki.
A 4.1. alcímben tett vázlatos és rövid távú visszatekintés és az előzőek szerinti szabály elemzése alapján az ellenőrzési kör értelmezésének leglényegesebb szempontjai szerintem az alábbiak.
a) Az ellenőrzési kör nem hagyományos értelemben vett felelősségi klauzula, azaz nem valamely magatartás értékelésén alapul, hanem a felelősség alóli kimentést kizáró olyan objektív tényező, amelyre a károkozónak elsődleges[28] ráhatása/befolyása van.
b) Az ellenőrzési körön kívüli körülménynek az minősülhet, amelyre a munkáltatónak nincsobjektív, konkrét ráhatása/befolyása.
Lényegében ezeket az értelmezési szempontokat fogalmazza meg a Kúria a munkáltatónak a munkavállalója egészségi állapotában bekövetkezett károkért fennálló felelősségének egyes kérdéseiről szóló 1/2018. (VI. 25.) KMK véleménye (a továbbiakban: Vélemény) is. A Vélemény elsődlegesen kiemeli, hogy a munkáltató ellenőrzési körén kívül esik mindaz a körülmény, amelyre a munkáltatónak nincs semmilyen ráhatása, befolyásolási lehetősége.[29] Ez a megállapítás megegyezik a már többször hivatkozott általános felfogással, így – mint erre utaltam – további értelmezésre szorul, különösen a „semmilyen” szó használata. Ugyanakkor jól kifejezi a Vélemény az ellenőrzési kör objektív és behatárolható jellegét az alábbiakkal. „A munkáltató ellenőrzési körébe tartozik a feladatainak ellátása, az ezzel összefüggő személyi magatartás, a munka megszervezése; a termeléshez (munkavégzéshez) szükséges anyag, felszerelés, berendezés, energia tulajdonsága, állapota, mozgatása, működése, általában a termelés kockázata. Általában a munkáltató ellenőrzési körébe tartozik a telephelyen (székhelyen stb.) kívül végzett munka kijelölt, körülhatárolt helyszíne, ideértve annak adottságait; a munkavégzés tárgyául szolgáló dolog, növény, állat, talaj, valamint a munkáltató által üzemben tartott, vagy ténylegesen használt járművel, annak a munkáltató által megbízott vezetője magatartásával, mulasztásával összefüggő körülmény. A közlekedéssel összefüggő – előbbieken kívüli – körülmények általában nem tartoznak a munkáltató ellenőrzési körébe.”[30] Az idézett szövegben legfeljebb a „feladatainak ellátása” szóhasználat tűnik túl általánosnak, mert ez értelmezhető akként is, hogy bármely feladat ellátása, bármilyen körülmények között is a munkáltató ellenőrzési körébe tartozik. Álláspontom szerint ezt a kiterjesztő értelmezést a további szöveg kizárja, s a helyes értelme szerint a „feladatainak ellátásával összefüggő személyi magatartás, a munka megszervezése”.
4.3. A korlátozó értelmezés kritikája
4.3.1. Az ellenőrzés kifejezés értelmezése
Különösen az Mt. hatálybalépését követő kezdeti időben merült fel, hogy az ellenőrzési kör kifejezést az ellenőrzés szó dominálja, tehát az értelmezés során ennek jelentéséből indokolt kiindulni. Ellenőrzés alatt elsősorban és általában valamely cél vagy elvárás megfelelő „megvalósítása érdekében végzett ténymegállapító, követelményhez viszonyító, értékelő és javaslattevő tevékenységet értünk”[31]. Ilyen értelemben az ellenőrzés tudatos, célirányos tevékenység, amiből akár arra is lehetne következtetni, hogy az ellenőrzési körbe ilyen tudatosan megvizsgált körülmények tartoznak. Ezzel szemben szerintem egyértelmű, hogy a kárfelelősség szempontjából az ellenőrzés szó más értelméből kell kiindulni. Nevezetesen abból, hogy ellenőrzés alatt nemcsak az előbb említett tudatos tevékenységet kell érteni, hanem az inkább a „felügyelet” szóhoz közelítő, ahhoz hasonló tartalmat (is), jelesül azt a viszonyt, amelyben az ellenőrző (felügyelő) valamely területet, tárgyat, anyagot, folyamatot stb. ural.[32] Ez az értelmezés elsősorban abból vezethető le, hogy az ellenőrzéshez a „kör” szót illeszti a jogalkotó. Kör alatt pedig (mértani, de átvitt értelemben is) egy jól körülhatárolt mezőt, tartományt kell érteni, amely objektív ismérvek alapján meghatározható. Ez a fajta, meghatározott és körülhatárolt mezőben, tartományban érvényesülő uralom (hatalom, potestas), illetve az ebből fakadó jogosítványok természetesen magukban foglalják a tudatos ellenőrzést, illetve ennek lehetőségét is, de nem feltételezi azt. Az ellenőrzés ezen tágabb értelemben egyben befolyást és ráhatást is jelent (amely kifejezésekkel szinte kizárólag leírják az ellenőrzési kör tartalmát), de nem olyan értelemben, hogy a ráhatásnak (befolyásnak) mindig és minden körülmények között érvényesülnie kell. Mindez azt jelenti, hogy a befolyás/ráhatás kifejezések helyes értelme – mint arra a Vélemény idézett általános meghatározása is utal – ennek (tehát a befolyásnak/ráhatásnak) a lehetősége.
4.3.2. A belső vis maior kérdése
A belső vis maior klasszikus példája, ha a kár annak következtében áll elő, hogy a sofőr az autó vezetése közben, agyvérzés folytán a gépkocsi feletti uralmát elvesztve okoz kárt harmadik személynek.[33] Ilyen helyzet a munkaviszony keretében is előfordul, ha a munkavállaló balesetét egy munkatársa hirtelen és váratlan rosszul léte idézi elő. A szemsérüléses (3.1. alcím) és a méhcsípéses (3.2. alcím) esetekben (lehet, hogy határesetnek minősíthetően, de) ilyen helyzet állt elő. Ezeknek a tényállásoknak a jellemzője, hogy a káresemény megelőzésére a munkáltatónak valójában semmiféle ráhatása vagy befolyása nem volt, következésképpen az uralkodó felfogást alapul véve a belső vis maior nem tartozik a munkáltató ellenőrzési körébe.
A Ptk. 6:142. § alkalmazásában az ellenőrzési kör értelmezését célozza az Új Ptk. Tanácsadó Testület e szakasszal kapcsolatos állásfoglalása, amely kifejezetten kitér a belső vis maior következtében keletkezett kárért való felelősség problémájára, az alábbiak szerint.
„A Ptk. szerződésszegési szabályai a szerződésszegésért való felelősséget objektív alapokra helyezik. A világos jogalkotói cél az, hogy a szerződésszegésért való felelősség alóli kimentés szintje szigorúbb legyen, mint a felróhatósági alapú kárfelelősségé. […] Az »ellenőrzési körön kívül eső« mentesülési ok megfogalmazása a felelősség többi eleméhez hasonlóan absztrakt, amelyet a jogalkotói szándék szerint objektív mércével, és nem felróhatósági alapon kell megközelíteni. Az »ellenőrzési körön kívül« fordulat a jogalkotói törekvés fényében helyesen a vis maior tartalmi elemeként értelmezendő, és semmiképpen sem lehet mérhető a »gondos ellenőrzés« vagy a felróhatóság mércéjével. A Ptk. 6:142. §-ában foglalt rendelkezés kockázattelepítési szabály. A szerződésszegésért való felelősség alóli kimentés feltételrendszere a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott károkért való felelősség kimentési feltételeihez áll közel. A szerződésszegésért való felelősség szabályai a »belső« vis maior esetében nem teszik lehetővé a felelősség alóli mentesülést. A szerződést szegő fél a kártérítési felelősség alól csak akkor mentesül, ha az elháríthatatlan körülmény az ellenőrzési körén kívül esik.”[34]
Mint arra a 4.2. alcímben már utaltam, jóval egyszerűbb értelmezéssel is a fentiekkel azonos következtetésre lehet jutni, mivel az ellenőrzési körön belüli káresemény miatti felelősség alóli kimentés szempontjából a munkáltató felróhatóságának nincs jelentősége, s ez a következtetés igaz a Ptk. 6:142. §-a alkalmazásában is. Megjegyzem, hogy az Egyezmény alkalmazásában sem minősülnek ellenőrzési körön kívüli kimentési oknak az üzemi és folyamatszervezési zavarok akkor sem, ha ezek oka olyan objektív körülményekre vezethető vissza, mint például betegség vagy haláleset.[35]
A szemsérüléses ügyben (3.1. alcím) tehát meglehetősen óvatos álláspontra helyezkedett a Kúria, amikor az ellenőrzési kör megállapíthatósága kérdésében további bizonyítást rendelt el. A méhcsípéses esetben (3.2. alcím) pedig viszont egyértelműen az ellenőrzési körbe tartozónak vélem a káreseményt, szemben az első- és másodfokú bíróság álláspontjával.
A fentiekből egy általánosabb következtetés is levonható, nevezetesen az, hogy az ellenőrzési kör fogalma nem tételezi fel az e körbe tartozó körülmények alakításának képességét. Mindezt az Új Ptk. Tanácsadó Testület a következőképpen fogalmazza meg.
„Önmagában az, hogy a szerződést megszegő fél az adott körülményt nem képes befolyásolni, illetve nem képes arra hatást gyakorolni, nem eredményezi azt, hogy a körülményt ellenőrzési körön kívül esőnek kell tekinteni. Ebből következően ellenőrzési körbe eső lehet az olyan »belső« objektív körülmény is, amely a szerződésszegő által nem volt befolyásolható, és amely a gondos ellenőrzéssel sem volt elhárítható.”[36]
A 2. alcímben ismertetett törvényjavaslati és irodalmi hivatkozásokban tehát az ellenőrzési kör fogalmi elemeként megjelölt „képes befolyásolni” kitétel pontatlan, sőt félrevezető is.
4.4. A kiterjesztő értelmezés kritikája
4.4.1. A ráhatás/befolyás és az elháríthatóság elhatárolása
Kemenes István veti fel: az a tény, hogy a szerződésszegő fél az adott körülményt nem volt képes befolyásolni, illetve nem volt képes hatást gyakorolni rá, nem azt a kérdést dönti el, hogy a körülmény az ellenőrzési körön belüli vagy kívüli volt-e, hanem valójában azt, hogy elkerülhetetlen, elháríthatatlan volt, vagy pedig elkerülhető.[37] Vagyis azt állítja, hogy az ellenőrzési kör fogalmának mainstream értelmezése téves, hiszen éppen nem az objektív ellenőrzési kör lényegét, hanem a tárgyalt törvényi tényállások[38] szubjektív elemét magyarázza. Kemenes István megállapítása egyfelől igazolja az előző alcímben a körülmények megváltoztatásának képességével kapcsolatban írt kritikai megjegyzéseket. Másfelől viszont egy (talán még lényegesebb) kérdést is felvet: milyen viszony mutatható ki a ráhatás/befolyás és a károkozó körülmény elháríthatósága, elkerülhetősége (tehát a szóban lévő törvényi tényállások objektív és egyes szubjektív elemei) között. A kérdést az indokolja, hogy a ráhatás, de különösen a befolyás szó felfogható objektív tényként, de akár elvárható magatartásként is. Ha például valakiről azt állítják, hogy befolyásos ember, ez csak egy objektív tényállítást jelent (jó kapcsolatai vannak), de kétségkívül beleérthető az is, hogy elvárható tőle az adott ügy elintézése. Az ellenőrzési kör objektív jellegéből az következik, hogy abból határozottan ki kell szűrni az elvárhatósági tartalmat, mert az egyfelől nem kritériuma a fogalomnak (lásd a belső vis maior kapcsán írtakat), másfelől olyan mértékben tágítja az ellenőrzési kört, amely szinte értelmetlenné teszi a törvényi tényállás szubjektív, felróhatósági fordulatát.
4.4.2. A ráhatás/befolyás és az okozatosság (előreláthatóság) elhatárolása
Ami a munkáltató kárfelelősségét illeti, a ráhatás/befolyás tartalmának pontos meghatározásának további, Kemenes István megállapításához részben kapcsolódó nehézsége (így az ellenőrzési kör fogalma meghatározásának problematikája is) a munkaviszony sajátos jellegéből is ered. A tipikus munkaviszonyban a munkavállaló folyamatosan a munkáltató irányítása alatt látja el feladatát, és ennek során a munkafeltételek alakítása is döntően a munkáltató joga, illetve kötelezettsége. A munkavállalót ért kárt kiváltó esemény ezért valamilyen módon és szükségképpen kapcsolatba hozható a munkáltató működésével, bárhol és bármilyen körülmények között is következzék be a károsodás. Ebből az is következik, hogy az esetek túlnyomó többségében csak az a kérdés, hogy az okozati láncban milyen távolra tekintünk vissza ahhoz, hogy kimutathassunk valamely munkáltatói befolyást vagy ráhatást. Vagyis: aligha képzelhető el olyan munkaviszony keretében bekövetkezett káresemény, amely mögött ne lenne tetten érhető a munkáltató ráhatása/befolyása, és (általában) ennek a munkáltató oldalán kimutatható felróhatósága. Az ilyen közvetett és áttételes ráhatás/befolyás ellenőrzési körbe vonásának lehetőségét a Vélemény II/1. pontja is igazolhatja annak kimondásával, hogy: a munkáltató ellenőrzési körén kívül esik mindaz a körülmény, amelyre a munkáltatónak nincs semmilyen ráhatása, befolyásolási lehetősége. A semmilyen ráhatás kizárásához feltehetőleg a káreseményhez vezető valamennyi körülményt értékelni kell, tehát bármilyen (akár többszörös áttételen hatást kifejtő) munkáltatói ráhatás, illetve ennek lehetősége már az ellenőrzési kör megállapíthatóságát eredményezi. Az értelmezés ilyen értelmű kiterjesztése elsősorban az okozatosság (és ezt érintően az előreláthatóság) elemével mossa össze az ellenőrzési kört. Ezzel szemben az ellenőrzési kör és az ezzel összefüggő okozatosság vizsgálatának korlátozott voltára utal a Kúria alábbi elvi iránymutatása.
„Az ellenőrzési kör fogalmaként minden olyan objektív tényt és körülményt érteni kell, amelynek alakítására a munkáltatónak lehetősége van. Ennek értékelése során a baleset közvetlen okát és a balesethez vezető egész munkafolyamatot vizsgálni kell: a munkamódszer megválasztását, az ahhoz biztosított munkaeszközt, a munkavállalói létszámot, szakismeretet, mert ezek biztosítása a munkáltató kötelezettsége, így arra befolyása, ráhatása van.”[39] Jól látható, hogy az „egész munkafolyamat” alatt a Kúria kifejezetten és kizárólag olyan körülményeket ért, amelyek tipikusan a munkáltató (szinte kizárólagos, de legalábbis elsődleges) befolyása, uralma alatt állnak, következésképpen az ellenőrzési körébe sorolhatók.
4.4.3. A ráhatás/befolyás közvetlensége
Az előző két alcímben tett kritikai megjegyzések alapján indokolt egy további (szűrő) feltétel meghatározása: a munkáltató ellenőrzési körébe azok a körülmények tartoznak, amelyre a munkáltatónak konkrét és közvetlen[40] ráhatása/befolyása van. A káreseményhez vezető közvetett okok ugyanis szükségképpen más körülményekkel kapcsolatba kerülve játszanak szerepet a károkozásban, s ha ez utóbbiakra a munkáltatónak nincs ráhatása/befolyása, álláspontom szerint fel sem merülhet az ellenőrzési körbe tartozás, legfeljebb az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontjának valamely szubjektív eleme alapozhatja meg a munkáltató felelősségét. Az ellenkező értelmezés azzal a következménnyel jár – mint erre az előző alcímekben utaltam –, hogy az ellenőrzési kör beláthatatlanná és behatárolhatatlanná tágul, lényegében a korábbi szabályozás szerinti működési kör tartalmával azonosul. Erre a következtetésre jutunk, ha az ellenőrzési kör alatt kizárólag azokat a körülményeket értjük, amelyekre a munkáltatónak elsődleges ráhatása/befolyása van, lásd a 4.2. alcímben írtakat.
A jobb érthetőség kedvéért érdemes visszatérni a 3. alcímben ismertetett bírói döntésekhez. Az ellenőrzési kör szubjektív töltetére és messze nyúló okozatossági kapcsolatára leginkább a szemsérüléses ügyben (3.1. alcím) hozott kúriai döntés indokolásának alábbi mondata utal, ismét idézem.
„Az ellenőrzési kör arra a körre szorítja a munkáltató kártérítési felelősségét, amelyben lehetősége, egyben kötelezettsége is a károk megelőzése érdekében szükséges intézkedések megtétele.”[41]
Ez a megállapítás az ellenőrzési kör meghatározásának szempontjaként szabja meg a munkáltatói felróhatóság vizsgálatát, és egyben szélesre tárja az okozatosság (így a közvetett okok) ellenőrzési körbe vonásának a lehetőségét. A Kúria idézett álláspontja értelmében lényegében az ellenőrzési körbe tartozik minden olyan munkáltatói magatartás, intézkedés, amely valamilyen (tegyük hozzá, bármilyen) összefüggésbe hozható a munkavállalót ért kárral. Ez a kúriai iránymutatás bizonyára szerepet játszott abban, hogy a kéményseprő esetében (3.3. alcím) az első- és másodfokú bíróság, az üzbegisztáni vacsora ügyében (3.4. alcím) pedig maga a Kúria az adott munkáltató ellenőrzési körébe tartozónak minősítették/minősítette a munkavállaló egészségkárosodását. Holott aligha vitatható, hogy a károsodást kiváltó körülményekre (leegyszerűsítve: a kéményseprő által használt létra nem megfelelő minőségére/kitámasztására, az Üzbegisztánban felszolgált vacsora romlott voltára) az adott munkáltatóknak ráhatása, befolyása nem volt. Ehelyett az eljárt bíróságok azt a folyamatot (lényegében a teljes okozati láncolatot) vizsgálták, amely az érintett munkavállalók egészségkárosodását eredményezte, ráadásul addig a pontig, ameddig a munkáltatójuknak a bíróság megítélése szerint volt olyan magatartása, amely közrehatott az adott káresemény bekövetkezésében. Az látható ezekben az ügyekben, hogy az Mt. tárgyalt törvényi tényállásában lévő szubjektív elemek mintegy betagozódtak az ellenőrzési körbe azzal, hogy az elkerülhetőség és az előreláthatóság momentuma a munkáltató ráhatásaként, befolyásaként került értékelésre.
Ezzel szemben szerintem a helyes következtetés az említett két ügyben az, hogy ugyan a szóban lévő balesetek nem a munkáltató ellenőrzési körébe tartozó körülmény miatt következtek be, de a kéményseprő esetében (3.3. alcím), elkerülhető lett volna a munkavállaló balesete, ha a munkáltató gondoskodik megfelelő létráról. Nehezebb az üzbegisztáni vacsora esetében (3.4. alcím) a munkáltató (ellenőrzési körén kívül eső körülményt érintő) felróhatóságát kimutatni, legfeljebb arról lehet szó, hogy az adott országban meglévő és közismerten rossz higiénés viszonyokkal és ennek következményével számolnia kellett.
5. Rövid összegezés
Az előzőekben írtak alapján az ellenőrzési körbe álláspontom szerint azok a körülmények tartoznak, amelyekre a munkáltatónak harmadik személyhez képest elsődleges és közvetlen ráhatása, befolyása van, vagy ennek lehetősége fennáll. Ez a ráhatás, befolyás különösen dolgok birtoklását vagy személyek és folyamatok közvetlen irányításával kapcsolatos jogot (együtt: a körülmények feletti objektív uralmat, potestast) jelent, de nem feltételezi e körülmények alakításának minden esetben érvényesülő képességét.
Legvégül arra indokolt utalni (mivel ez az ellenőrzési kör előzőekben írt fogalmából szinte szükségképpen következik), hogy adott munkáltató ellenőrzési köre ugyan elsősorban a működése által determinált, de nem elhanyagolható mértékben saját döntésével is befolyásolhatja azt. Erre a lehetőségre jó példa a Véleményben is felhozott, utazás közben elszenvedett baleset. A példa szerint, ha a munkavállaló a balesetet utasként, a munkáltatója által biztosított gépkocsiban kizárólag a munkatársa vétkes magatartása folytán szenvedi el, a munkáltató nem hivatkozhat arra, hogy a károkozó körülmény (a gépkocsivezető hibája) az ellenőrzési körén kívül esik. A munkáltatónak ugyanis van befolyása arra, hogy a jármű vezetője miként végezze a munkáját (például vezetésre alkalmas állapotban vezesse a járművet). A közúton, közforgalmú közlekedési eszközön, e közlekedéssel összefüggő átlagos körülmények tehát általában nem tartoznak a munkáltató ellenőrzési körébe.[42] A példa szerinti esetben tehát a munkáltató döntésén múlik, hogy a munkavállalója szállítását, utaztatását saját gépjárművel oldja meg, vagy más által üzemeltetett járművet vesz e célból igénybe (bérel)[43], netán a tömegközlekedés igénybevételére szorítja a munkavállalóit. A döntést nyilván költséghatékonysági elemzés előzi meg, s ennek során (jó esetben) mérlegelésre kerül a saját gépjárművel okozott kár kockázata is. A kéményseprő esetében (3.3. alcím) a munkáltató tudatosan szűkítette az ellenőrzési körét azzal, hogy nem bocsátott megfelelő munkaeszközt (létrát) a balesetet szenvedett munkavállalója részére. Ez és a hasonló munkáltatói eljárás gyakran önmagában megalapozza az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja szubjektív fordulatát, mert ugyan kizárja azt, hogy a káresemény az ellenőrzési körbe tartozónak minősüljön, de egyben (természetesen tényállástól függően) megállapíthatóvá teszi az előreláthatóságra, illetve az elkerülhetőségre alapított munkáltatói felróhatóságot, következésképpen a tárgyalt mentesülési tényállás mellőzését. Az ellenőrzési kör ilyen értelemben vett mobilitása tehát korántsem a felelősség alóli kibújás lehetőségét jelenti, inkább azt jelzi, hogy az Mt. tárgyalt kimentési tényállásának objektív és szubjektív elemei között szoros kapcsolat mutatható ki. Ugyanakkor e szabály alkalmazása a két tényállási elem pontos elhatárolásán alapulhat csak, ami nélkülözhetetlenné teszi a munkáltató ellenőrzési körének helyes megállapítását.
6. Mit hoz a jövő?
A munkáltató kártérítési felelősségének fentiekben (részben) tárgyalt szabályozása és ennek értelmezése a kárfelelősség egyik alapvető és hagyományos dilemmáját tükrözi: mennyiben sikerül a reparáció és a prevenció eszméit együttesen érvényesíteni. Úgy tűnik, a modern jogalkotás túllép az erre irányuló kísérletezésen és más, a felelősségen kívüli megoldásokat kínál, elsősorban a társadalombiztosítás és a kötelező felelősségbiztosítás jogi keretein belül. Ezt a tendenciát feltehetőleg erősítik a technológiai változások, különösen a mesterséges intelligencia elterjedése. Mindez ugyanis azzal jár, hogy a beszámíthatóságon alapuló emberi magatartás (döntés), mint a jogi felelősség morális alapja szinte feltárhatatlanná válik, következésképpen a kártelepítésnek az emberi magatartás (döntés) értékelésén alapuló hagyományos (és igazságosnak vélt) alapja is értelmét veszti. Szerintem napjainkban is teljesen legitim felvetés, hogy a munkáltatói kártérítés kötelező biztosítási alapon működjön, amely mögött már nem egy felelősségi, hanem helytállási szabály áll, ami alapján a biztosító bármilyen munkaviszony keretében okozott kárt viselni köteles. És akkor majd némi nosztalgiával emlékezünk arra, hogy milyen szép és izgalmas vitákat folytattunk, mondjuk az ellenőrzési kör fogalmának értelmezéséről…
[1] A továbbiakban az „ellenőrzési kör” kifejezésre az egyszerűség kedvéért idézőjel használata nélkül utalok.
[2] BH 1977.302. és BH 1977.462.
[3] A Code Civil 1382. §-a szerint: „[m]inden emberi ténykedés, amely másnak kárt okoz, kötelezi azt, akinek a hibájából a kár keletkezett, annak megtérítésére”. Megjegyzendő, hogy a rugalmas jogalkalmazásnak kellő alapot adott a rendkívül általános törvényi megfogalmazás.
[4] 41/2009. (III. 27.) AB határozat.
[5] T/4786 számú törvényjavaslat a Munka Törvénykönyvéről. Budapest, 2011. október, 151. o. (kiemelések: L. Gy.).
[6] Bár kétségtelen, hogy a később említésre kerülő Bécsi Vételi Egyezménynek viszonylag gazdag esetköre alakult ki az ellenőrzési kör fogalmának értelmezését illetően is. Ld. SÁNDOR Tamás – VÉKÁS Lajos: Nemzetközi adásvétel. HVG-ORAC, Budapest, 2005. 471–472. o.
[7] T/4786 számú törvényjavaslat a Munka Törvénykönyvéről. 151. o. (kiemelés: L. Gy.).
[8] T/7971. számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről. Budapest, 2012. július, 587. o. (kiemelés: L. Gy.).
[9] Ld. különösen az Mt. hatálybalépésével egyidejűleg megjelent kommentárokat, illetve ezek későbbi kiadásait: BANKÓ Zoltán – BERKE Gyula – KISS György: Kommentár a munka törvénykönyvéhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2017. 514–515. o., KOZMA Anna – LŐRINCZ György – PÁL Lajos – PETHŐ Róbert: A Munka Törvénykönyvének magyarázata. Kardkovács Kolos (szerk.), HVG-ORAC, 2016. 310. o.
[10] VÉKÁS Lajos – GÁRDOS Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2014. 2. kötet 1535. o., PETRIK Ferenc (szerk.): Az új Ptk. magyarázata. HVG-ORAC, Budapest, 2013. V/VI. 233. o. (kiemelések: L. Gy.).
[11] Az elmúlt években a fent említetteken túl több kommentár és a jogirodalom is kiemelten foglalkozott az ellenőrzési kör értelmezésével, sőt a Kúria kollégiumi véleményben is iránymutatást adott e körben. Az elméleti megközelítések közül kiemelem Sipka Péter munkáját, amely a részletesen érinti az ellenőrzési kör fogalmát (Ld. SIPKA Péter: A munkáltatói kárfelelősség alakulása a bírói gyakorlat tükrében. HVG-ORAC, Budapest, 2015. 85–92. o.).
[12] Kúria Mfv.10.419/2015., 10/2016. számú munkaügyi elvi határozat (kiemelések: L. Gy.).
[13] Győri Törvényszék 2.Mf.20.033/2017.
[14] Kúria Mfv.10.519/2017., 38/2018. számú munkaügyi elvi határozat.
[15] Kúria Mfv.10.362/2015., 9/2016. számú munkaügyi elvi határozat (kiemelés: L. Gy.).
[16] Kúria Mfv.10.388/2017.
[17] 9/2016. számú munkaügyi elvi határozat.
[18] Kúria Mfv.10.442/2018., 20/2019. számú munkaügyi elvi határozat.
[19] T/7971. számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről. 588. o.
[20] Ptk. 6:142. §.
[21] Valójában az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontjának szövege az elfogadott, de hatályba nem léptetett Polgári Törvénykönyv (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény) 5:118. §-ából indult ki. Erre vezethető vissza az, hogy az Mt. és a Ptk. tárgyalt szabályainak szövege nem pontosan egyezik, de tartalmát tekintve e két rendelkezés között lényegi eltérés nem mutatható ki.
[22] Egyezmény 25. cikk.
[23] A Ptk. Javaslat indokolása elsősorban ez utóbbi helyzettel magyarázza a szerződésszegésért fennálló kárfelelősségnek a deliktuális kárfelelősségtől eltérő szabályozását (T/7971. számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről. 586. o.).
[24] A Kúria honlapján olvasható eseti és elvi határozatok között az „ellenőrzési kör” tárgyszó alatt kizárólag munkaügyi határozatok találhatók.
[25] A munkavállaló egészségkárosodásán túlmenő, egyéb munkavállalói kárigények (munkahelyre vitt tárgyakban keletkezett kár, igazolások kiadásának elmaradása) megítélésénél az ellenőrzési kör megállapítása különösebb nehézséget egyébként sem okoz.
[26] A Ptk. Javaslat indokolása e körben az alábbiakat fogalmazza meg: „[a] szerződéses vállalás megszegése miatt ennél (tehát a szerződést szegő vétlenségénél) szigorúbb kimentési mércét kell alkalmazni, mert a másik fél jogos ügyleti várakozásai a szerződésszegés folytán meghiúsultak.” (T/7971. számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről. 587. o.).
[27] Ilyen értelemben a munkáltató kárfelelőssége inkább rokonítható a Ptk. szerinti deliktuális felelősséggel. Ennek részletesebb kifejtése meghaladná a dolgozat kereteit.
[28] Felmerülhet, hogy ezt a ráhatást/befolyást ne csupán „elsődlegesnek”, hanem „kizárólagosnak” tekintsük, tehát olyannak, amelyre harmadik személynek nincs lehetősége. Ez azonban két okból sem lenne pontos. Egyfelől azért, mert elvileg külső, ellenőrző szerv is gyakorolhat ráhatást/befolyást e körülményekre, másfelől pedig a szerződés, de különösen a munkaviszony másik alanya is befolyásolhatja azokat.
[29] Vélemény II/1. pont.
[30] Vélemény II/2. pont.
[31] KRESALEK Péter: A vállalati ellenőrzés alapjai. Oktatási segédanyag. Budapest, 2014. 5. o.
http://nimbus.elte.hu/~szdalma/Dori/A%20v%E1llalati%20ellen%F5rz%E9s%20alapjai.pdf (2020. január 23.).
[32] Berke Gyula megfogalmazása szerint: „kívül esik az ellenőrzési körön mindaz a körülmény, mely alakulására a szerződésszegő fél befolyással nem bír, mely fölött nincs hatalma.” BANKÓ–BERKE–Kiss: i. m. 515. o. (kiemelés: L. Gy.).
[33] Ezt a példát a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény miniszteri indokolása hozza fel (ld. A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963. 378. o.).
[34] Kiemelés: L. Gy.
[35] SÁNDOR–VÉKÁS: i. m. 472. o.
[36] Kiemelés: L. Gy.
[37] KEMENES István: A kontraktuális felelősség egyes kérdései. Magyar Jog, 2017. 1. szám, 3. o.
[38] A „törvényi tényállások” kifejezés alatt (e helyen és a következőkben is) mind a Ptk. 6:142. §-a, mind az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja értendő.
[39] 20/2018. számú munkaügyi elvi határozat I. pontja (kiemelés: L. Gy.).
[40] BARTA Judit – BARZÓ Tímea – CSÁK Csilla: Magyarázat a kártérítési jogról. Wolter Kluwers, Budapest, 2018. 178. o.
[41] Kiemelés: L. Gy.
[42] Vélemény indokolásának II.1.2. pontja. Kérdéses, hogy vajon szükséges-e az említett esetben az ellenőrzési kör megállapíthatóságához az is, hogy a munkáltató által üzemben tartott gépjármű vezetőjének vétkessége miatt következzen be a baleset.
[43] Felvethető, hogy a munkáltató által bérelt gépjármű balesete a munkáltató ellenőrzési körébe tartozónak minősül-e. Ennek megítélése szerintem erősen tényállásfüggő, különösen annak lehet jelentősége, hogy a gépjárművet a bérlő munkáltató vagy a bérbeadó alkalmazottja vezette.