A koronavírus-járvány (a továbbiakban: világjárvány) köztudomásúan szinte az élet minden területén érezteti hatását, ez alól a munkaviszonyt létrehozó megállapodások, így a határozott időre szóló munkaszerződések sem lehetnek kivételek.[1]
Arató Balázs[2] a lapunk 2020. évi 3. számában megjelent tanulmányában arra keresi a választ, hogy a munkáltató jogszerűen milyen indokkal élhet a határozott idejű munkaviszony felmondásához fűződő jogával a világjárvánnyal összefüggésben.[3] Megítélése szerint a jognyilatkozatot megalapozhatja a világjárvány miatt szükségessé váló forrásfelszabadítás igénye, és az eljárás jogszerűségét befolyásolják a felmondással kapcsolatos munkajogi ítélkezési gyakorlat eddigi eredményei. A helyes válaszhoz álláspontom szerint a jogszabály valamennyi eleme, tehát az elháríthatatlan külső ok, valamint a lehetetlenné válás – polgári jogi gyakorlatra kitekintő – elemzése is szükséges.
- Világjárvány értelmezése a hatályos jogszabályok tükrében
- Elháríthatatlan külső ok fogalma a felmondási jog gyakorlásánál
2.1. Vis maior
2.2. Világjárvány vis maior jellege a munkáltató számára
2.3. Lehetetlenné válás – Gazdasági válság, jogi következmények a múltban
2.4. Gazdasági válság jogi következményei a jelenlegi gyakorlatban - Következtetések a munkáltató számára
3.1. Jogi megítélés változtatásának igénye
3.2. A szükséges bizonyítás és annak módja
3.3. A bizonyítás lehetséges eredménye - Összegzés