Munkajog
Főoldal > Értekezések > A platformalapú munkavégzés jogi kihívásai – Szürke zóna a munkaviszony és az önfoglalkoztatás közt

A platformalapú munkavégzés jogi kihívásai – Szürke zóna a munkaviszony és az önfoglalkoztatás közt

Napjainkban már semmi sem függetleníthető a számítástechnika rohamos fejlődésétől, hiszen egyetlen okos eszköz az arra telepített számos applikációval tölti be a fényképezőgép, a határidőnapló, a navigációs eszköz és természetesen a kapcsolattartás funkcióját – hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. A digitalizáció a munka világát sem hagyta érintetlenül, és a jogalkotás törekszik is választ adni az így felbukkanó új jelenségekre (például új foglalkoztatási formák bevezetésével). Mindez ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a munkajogi szabályozás nem képes maradéktalanul lépést tartani a technológiai haladással. A fő kérdés jelenleg az, vajon tud-e úgy reagálni a jogalkotás az új kihívásokra, hogy közben betölti eredeti, védelmi szerepkörét is, különös tekintettel a felmondási védelemre. Ahhoz, hogy erről állást foglalhassunk, mindenekelőtt szót kell ejtenünk e védelem indokoltságáról, majd a digitalizáció munkajogban történő megjelenéséről, s legvégül ennek hatásairól.

  1. A felmondási védelem indokoltsága
    1.1. A munka klasszikus és új funkciói
    1.2. A védelem szempontjai
    1.3. A Munka törvénykönyve védelmi szempontú értékelése
  2. A digitalizáció megjelenése a munkajogban
    2.1. Sharing economy
    2.2. Működik-e az elmélet a gyakorlatban?
    2.3. A jogalkotás lemaradásának következményei
  3. Probléma és kiútkeresés
    3.1. Válságba került-e a munkajog?
    3.2. Tetten érhető függőség
    3.3. A szürke zóna
    3.4. Európai megoldási modellek
    3.5. Megoldási javaslatok
A további tartalom megtekintéséhez előfizetési jogosultság szükséges. Kérjük . Még nem előfizetőnk? Fizessen elő!