1. A munkavállaló díjazásra való jogosultsága, ha más munkakörbe tartozó feladatot lát el
A döntés elvi tartalma: abban az esetben, ha a munkavállaló rendes munkaidejében más munkatárs munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, az ellátott munkakörre vonatkozó magasabb alapbérre akkor válik jogosulttá, ha ennek a feladatellátásnak az időtartama meghatározható, és saját munkakörétől elválasztható. Amennyiben a munkavállaló saját és más munkakörbe tartozó feladatainak ellátása a rendes munkaidőt meghaladja, erre az időtartamra a rendkívüli munkavégzés ellenértékére tarthat igényt [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 53. §, 143. §].
Felperes munkaviszonyát az alperes felmondással szüntette meg. A felperes keresetében elsődlegesen elmaradt munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Másodlagosan ugyanezen összeget sérelemdíj címén igényelte. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozta. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A per során nem volt vitatott – azt az alperes is elfogadta –, hogy a felperes más személyek munkakörébe tartozó feladatokat is ellátott, többlettevékenységet végzett. A másodfokú bíróság helyesen értelmezte az Mt. 53. §-ában foglaltakat, mely során helytállóan rögzítette, hogy az akkor is alkalmazható, amikor a munkavállaló az eredeti munkaköri feladatai ellátása mellett végez más munkakörébe tartozó feladatokat. Ebben az esetben díjazása attól függ, hogy a saját és a másik munkavállaló munkaköri feladatai ellátásának tartama elkülöníthető-e. Ekkor lehet jogosult a másik munkavállaló övétől magasabb összegű arányos alapbérére. Jelen esetben nem volt időben elkülöníthető az eltérő munkaköri feladatellátás. A felperes az Mt. 53. § (5) bekezdése szerinti díjazását (saját alapbérét) megkapta. Nem volt vitatott, hogy a felperes munkaidején túl is, a napi nyolc órát esetenként lényegesen meghaladó időtartamban munkát végzett. Az Mt. 53. §-a nem a rendes munkaidőt meghaladó munkavégzést szabályozza. Ha a munkavállaló részéről a saját és a más munkakörbe tartozó feladatok ellátásával rendkívüli munkavégzés történik, akkor ennek ezen a jogcímen történő ellentételezésére tarthat igényt. Adott esetben a felperes azonban igényét kizárólag és kifejezetten az Mt. 53. §-ára alapítottan tartotta fenn, és nem kérte a rendkívüli munkavégzésért járó ellentételezést (Mt. 143. §). Ebből következően pedig a bíróságok a körülményeket jogszabálysértés nélkül vizsgálták a rendelkezésre álló adatok alapján, azokat – a kereseti kérelemben foglaltak szerint – értékelve helyes következtetésre jutottak. Az ítéletek indokolása is megfelelt a jogszabályi követelményeknek [a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §, 221. §]. A felülvizsgálati kérelmében sem hivatkozott a felperes a rendkívüli munkavégzésre, annak díjazására vonatkozó jogszabályok megsértésére. Erre tekintettel sem foglalkozhatott a Kúria ezen rendelkezésekkel eljárásában (Mt. 143. §). Alaptalanul állította a felperes felülvizsgálati kérelmében, hogy a közszféra joga [a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 24. § (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 52. § (2) bekezdése] tartalmazza a helyettesítési díj fogalmát, az Mt. szerint munkát végző személyt pedig – a nem egyértelmű szabályozás miatt – hátrányos megkülönböztetés nem érheti. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint nem alaptörvény-ellenes, ha az eltérő személyi körre vonatkozó törvényi szabályozások nem azonosak. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy „a munkával kapcsolatos viszonyok vázolt különbözősége, továbbá az egyes jogviszonyokban ellátott munkatevékenységek egymástól nyilvánvalóan eltérő jellege is indokolja a jogi szabályozás differenciálását”. Kifejtette azt is, hogy a köztisztviselők, közalkalmazottak és az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók olyan elkülönült csoportokba sorolhatók, amelyekre az eltérő munkajogi szabályozás alkotmányosan indokolt (198/B/1998. AB határozat) (Kúria Mfv.X.10.127/2020.).
Fotó: Rátkai Ildikó ügyvédnő