1. A kárenyhítési kötelesség és a kártérítés felső határa
Az alperes azonnali hatályú felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. A felperes keresetében az azonnali hatályú felmondás jogellenességére tekintettel elmaradt jövedelmen alapuló kártérítés, valamint végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A Kúria leszögezte: 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény 7. pontja szerint a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatban a bizonyítás a munkáltatót mint károkozót terheli. Következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a munkavállaló a kárenyhítési kötelezettségét akkor teljesíti, ha minden tőle elvárhatót megtett a kár csökkentése érdekében. Nem szegi meg kárenyhítési kötelezettségét, ha bizonyítottan aktívan állást keres, hirdetésekre válaszol, állásinterjún vesz részt. A munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor az adott munkavállaló körülményeit is figyelembe kell venni, így életkorát, egészségi állapotát, családi és lakóhelyi körülményeit (Mfv.I.10.036/2019/7.). A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a kárenyhítés „nem korlátlan”, az alperes pedig nem tudta bizonyítani, hogy a felperes az elhelyezkedését nem segítette elő, vagy azt esetlegesen szándékosan hátráltatta volna (Mfv.I.10.036/2019/7.). A kártérítés mértékének a korlátját a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (2) bekezdésében foglaltak jelentik, amely összegszerűségi limit, nem tartalmaz olyan időbeli kikötést, hogy az alperes felelőssége a következő munkáltatóval történő munkaviszony megszüntetéséig tart, a korlátot csupán a tizenkét havi távolléti díj összege képezi. A bíróságok az ítéletben ezt figyelembe vették, és az összegszerűséget ennek megfelelően határozták meg. Helyesen értékelték az elmaradt jövedelem körében is, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése a Kft.-nél nem róható a terhére, ezért az alperes kárfelelőssége az ítélethozatalig áll fenn.