Immár tizenhárom éve, hogy a munka- és pihenőidő munkajogi szabályozásában első alkalommal megjelent a munkavállalók igénybevételének fogalma, pontosabban a készenléti jellegű munkakörre vonatkozóan a „munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel”^[1] szószerkezet. Az emberi szervezetet érő megterhelésére létrejövő igénybevétel – az orvostudományban, különösen a munkaegészségtan területén régen definiált és alkalmazott orvosszakmai – fogalmának más területen való értelmezése, valamint ehhez kapcsolódóan egységes és általánosan elfogadott jogalkalmazói gyakorlat sajnálatosan a mai napig nem alakult ki. Az igénybevétel szó jelentésének^[2] különböző értelmezése nem pusztán szemantikai probléma, hanem olyan valós rendellenességet eredményez, amely – az eredeti jogalkotói szándéktól eltérően – szabálytalanul kialakított munkaszervezési rendszerek alkalmazását idézi elő, vagy teszi lehetővé. Az alábbiakban az igénybevétel orvosszakmai értelmezését, valamint a helyénvaló használatát kívánom bemutatni.

1. Megterhelés-igénybevétel – e fogalompár munkavédelmi jogszabályi megjelenésének szakmai előzményeiről és hátteréről
2. Az igénybevétel általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb szintjének megítélésének kérdései
3. Összegzés