Európában uralkodónak mondható[1] és a hazai munkajogban is hagyományosan érvényesül a kedvezőbbség elve,[2] mely szerint a felek megállapodása a munkaviszonyra vonatkozó szabályoktól – főszabály szerint – csak a munkavállaló javára térhet el. A munkavállalóra kedvező eltérés elve tehát igen jelentős, Európában talán a legjelentősebb jogalkotási és jogalkalmazási hagyományokkal rendelkezik.[3]
Jelen tanulmány célja a hazai, valamint a német munkajog kontextusában vizsgálni a kedvezőbbség elvét, főként azon gyakorlati kérdésre koncentrálva, hogy milyen szempontok, módszerek szerint lehet megítélni azt, hogy a felek megállapodása valóban a munkavállaló javára tér-e el a munkaviszonyra vonatkozó szabálytól. Az alábbiakban két szerkezeti egységben tárgyalom az említett témakört. Az első alcímben bemutatásra kerül a német bírói gyakorlat és jogirodalom által kimunkált Günstigkeitsprinzip lényege, valamint a kedvezőbbség megítélésének lehetséges módszerei. A második alcím a magyar munkajogi szabályozás kontextusában vizsgálja a kedvezőbbség kérdését, főként az „egymással összefüggő rendelkezések összehasonlítására”, mint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.) deklarált értelmezési módszer jogirodalmi értékelésére fókuszálva.
- A munkavállaló javára való eltérés a német munkajogban
1.1. A Günstigkeitsprinzip lényege
1.2. A kedvezőbbség megítélésének lehetséges módszerei - A kedvezőbbség elve a magyar munkajogban
2.1. A munkavállaló javára való eltérés korai megjelenése a magyar bírói gyakorlatban
2.2. A munkavállaló javára való eltérés szabályozása az 1992. évi és a hatályos Mt.-ben
2.3. Az egymással összefüggő rendelkezések összehasonlítása mint értelmezési szabály deklarálása és értékelése a magyar munkajogban - Összegzés