Munkajogi szempontból nagy jelentőségű, több aspektusból is szakmai diskurzusra sarkalló ítéletet publikált 2023. március 2-án az Európai Unió Bírósága. A magyar érintettségű C-477/21. számú ítéletben[1] ugyanis a 2003/88/EK irányelv 3. és 5. cikke, illetőleg az Európai Unió Alapjogi Chartájának 31. cikk (2) bekezdése vonatkozásában releváns, bizonyos részben újszerű jogértelmezéssel találkozhatunk. Az európai bírósági döntés rögzíti, hogy az irányelv 3. cikke szerinti napi, illetve az 5. cikk szerinti heti pihenőidő önálló uniós jogi fogalmak, és azt is rögzíti, hogy azok fogalmi különválasztása feltétlenül szükséges a pihenőidők megfelelő, irányelvkonform biztosítása során. Az említett két fogalom eltérő funkciójára és a munkavállaló munkahelyi egészség- és biztonságvédelmében betöltött kulcsszerepére tekintettel e pihenőidők nem olvaszthatók be egymásba az ítélet szerint, abban az esetben sem, ha a munkavállaló egyébként részesül az irányelv szerinti minimális pihenőidőben. Fontos tehát a pihenőidő jogcíme, tartama és kiadásának módja, valamint az is, hogy a munkavállalókat megillető szociális alapjogok, valamint az irányelv eredeti célja ne csorbuljon e jogintézmények nem megfelelő tagállami szabályozása, illetőleg munkáltatói alkalmazása során. A következőkben az ítélet kulcskérdéseire adandó lehetséges válaszokat vizsgálom a releváns, korábbi európai bírósági esetjog néhány fontos ítéletére figyelemmel.
- Problémafelvetés
- A pihenőidők kiadási módjának és mértékének differenciáltsága – az irányelv 3. és 5. cikke szerinti napi és heti pihenőidő mint önálló uniós jogi fogalmak
- A MÁV-START-ítélet kulcskérdései az EUB korábbi esetjogának kontextusában
- A napi és heti pihenőidő fogalmának szigorú elválasztása az EUB korábbi esetjogában
4.1. A fogalmi differenciálás elvi alapja
4.2. A C-428/09. számú ügyben hozott ítélet
4.3. A C-227/09. számú ügyben hozott ítélet
4.4. A C-306/06. számú ügyben hozott ítélet
4.5. A C-588/18. számú ügyben hozott ítélet - Konklúzió