Munkajog
Főoldal > Ítélkezési gyakorlat > A tényleges napi munkaidő mérésére alkalmas nyilvántartási rendszer fenntartásának munkáltatói kötelezettsége¹

A tényleges napi munkaidő mérésére alkalmas nyilvántartási rendszer fenntartásának munkáltatói kötelezettsége¹

A döntés: Federación de Servicios de Comisiones Obreras (CCOO) kontra Deutsche Bank SAE (C-55/18. sz. ügyben 2019. május 14-én hozott ítélet), az Európai Unió Bírósága

Az Európai Unió Bírósága több ítéletében is értelmezi az Európai Parlament és a Tanács a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv (2003. november 4.) (a továbbiakban: 2003/88/EK irányelv) rendelkezéseit, hiszen számos olyan tagállami ügy kerül az Európai Unió Bírósága elé, amelyekben a munkában töltött idő jogi megítélése, a munkaidő mértéke, beosztása vagy éppen nyilvántartása irányelvi szabályainak értelmezése kérdéses. Ennek megfelelően ezen a területen terjedelmes esetjoggal rendelkezik az európai bírósági gyakorlat, hiszen a jelenleg hatályos szabály­anyag elődje, a Tanács 93/104/EK irányelve (1993. november 23.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól is több, nagy jelentőségű ügyben kapott hangsúlyt a korábbi években. Az értelmezett normák döntően a munkavállalói jogvédelem körében relevánsak, ugyanis a munkaidő-szabályozás egy tipikusan olyan terület a munkajogi szabályanyagban, amely alapvetően a felek közötti szerződésen alapul ugyan – legalábbis annak tipikusan tárgya[2] –, de a munkáltató és a munkavállaló egyenlőtlen gazdasági pozíciójából adódóan a munkavállalók egyfajta jogalkotói – és bírósági – jogvédelemre, garanciákra szorulnak, amiből következően ezek a szabályok munkáltatói oldalon sok esetben egyfajta korlátozásként jelentkeznek. E korlátok többségében kötelező erejűek és eltérést nem engedők, ugyanakkor még a 2003/88/EK irányelv is meghatároz bizonyos tagállami eltérési lehetőségeket. E normák garanciális karaktere felerősödik a munkaidő-szabályozás és az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 31. cikke, illetve különösen annak (2) bekezdése vonatkozásában, ugyanis az igazságos és méltányos munkafeltételekhez való alapvető jog körében feltétlenül kiemelt szerepet kapnak a munkaidőre vonatkozó előírások.[3] Ráadásul ezek a szabályok összhangot mutatnak a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK tanácsi irányelv (1989. június 12.) (a továbbiakban: munkavédelmi keretirányelv) általános minimumelvárásaival, hiszen a munkavállalók pihenéshez való joga vagy éppen az észszerű munkaidőbeosztás kívánalma alapvetően része e halmaznak. A feldolgozott esetben a munkáltató azon kötelezettségét értelmezi az Európai Unió Bírósága, amely alapján köteles olyan munkaidő-nyilvántartási rendszert fenntartani, amelyből egyértelműen kiderülnek a ledolgozott rendes és rendkívüli munkaidők, valamint pihenőidők. Kérdés ugyanis, hogy a munkavállalóknak erre szintén uniós alapjoga van-e, illetőleg az is, hogy a munkáltató milyen módon köteles eleget tenni e kötelezettségének.

  1. A döntés alapjául szolgáló tényállás
  2. A spanyol bíróság döntése és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
  3. Az Európai Unió Bíróságának ítélete
  4. Az Európai Unió Bírósága ítéletének jelentősége
  5. Következtetések a magyar munkajogra nézve
A további tartalom megtekintéséhez előfizetési jogosultság szükséges.
Kérjük,
Még nem előfizetőnk? Fizessen elő folyóiratunkra!