Munkajog
Főoldal > Koronavírus > A védőoltásra kötelezés feltételei a munkajogviszonyban

A védőoltásra kötelezés feltételei a munkajogviszonyban

2021/4. lapszám, 17-25. o. | 2021. december
Szerzők:
Dr. Kozma Anna
ügyvéd, munkajogi szakjogász,
Pál és Kozma Ügyvédi Iroda

Dr. Pál Lajos
ügyvéd, Pál és Kozma Ügyvédi Iroda;
megbízott oktató, Károli Gáspár Református Egyetem, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék

A koronavírus megjelenésével egyidősek a kérdések: milyen lehetősége, jogosultsága van a munkáltatónak a munkavállaló egészségi állapotának ellenőrzésére, követelheti-e a fertőzéstől mentes állapot, illetve a védettség igazolását, milyen munkáltatói intézkedéseket tehet a fertőzés megelőzése érdekében, illetve a már fertőzött munkavállaló távoltartására. Eddig – kifejezett jogi szabályozás hiányában – jogértelmezéssel kerestük a válaszokat, ám nemrégiben megjelent a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet, majd a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló 598/2021. (X. 28.) Korm. rendelet és a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet. Ezek a jogszabályok már konkrét rendelkezéseket tartalmaznak arra nézve, hogy a munkavégzésre irányuló jogviszonyok alanyait milyen jogok illetik, illetve kötelességek terhelik. Ebben a dolgozatban az 598/2021. (X. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szabályait – kizárólag a munkajogviszony tekintetében – mutatjuk be, illetve értelmezzük.[1]

  1. Személyi hatály
  2. A védőoltás mint „munkavégzési feltétel”
  3. A védőoltás felvételére kötelezés feltételei
  4. A védőoltás felvételére kötelezés jogszerűségének kérdése
  5. A védőoltás mint a jogviszony létesítésének feltétele
  6. Egyeztetés a munkavállalói képviselőkkel
  7. A védőoltás felvételével kapcsolatos költségek, mentesülés munkaidőben
  8. Mentesülés a védőoltás felvételének kötelessége alól
  9. A munkáltatói utasítás közlése, tartalma
  10. Az utasítás teljesítésének igazolása
  11. A munkáltatói utasítás megtagadásának jogkövetkezményei
  12. A munkáltató kártérítési felelőssége
  13. Adatkezelés
  14. Az időbeli hatály

1. Személyi hatály

A Rendelet személyi hatályát – sajátosan – negatív módon határozza meg, miszerint arra a „foglalkoztatottra kell alkalmazni”, aki egyébként nem tartozik a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet hatálya alá.[2] Ebből következik, hogy a Rendelet hatálya nem csupán a munkajogviszonyra, hanem más, a hivatkozott kormányrendelet hatálya által nem érintett munkavégzésre irányuló jogviszonyokra is kiterjed. Így, emiatt indokolt a munkavállalóhoz képest tágabb tartalmú fogalom („foglalkoztatott”) használata,[3] ám az mindenképp zavaró, hogy ezt a fogalmat a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) már használja és tartalmát meg is állapítja.[4] Az pedig nagyon valószínűnek tűnik, hogy a jogalkotó nem kívánta a Rendelet szabályait a Tbj. szerinti széles hatályossági körben érvényesíteni. Azt azonban látni kell, hogy a gyakorlatban már most felmerültek a Rendelet hatályával kapcsolatos kérdések, például, hogy a tartós megbízási jogviszonyban foglalkoztatottakra irányadó lehet-e. Megjósolható tehát, hogy a Rendelet hatályának értelmezése a gyakorlatban nagyon nagy valószínűséggel okoz majd vitákat, hiszen már most látható, hogy az egyes jogviszonyok tekintetében korántsem egyértelmű a Rendelet alkalmazhatósága.

A hatály meghatározásának ez a (szokatlan) módja egyébként azért sem szerencsés, mert bár tény, hogy – megfogalmazása szerint – a Rendelet szabályait a „foglalkoztatottra kell alkalmazni”, a Rendeletben írt jogosultság címzettje valójában a munkáltató.[5] A személyi hatály tehát sokkal inkább a munkáltató (foglalkoztató), illetve a jogviszonytípus felől értelmezhető, de ez sem egyszerű, mert egyrészt a Rendelet a jogalkotói cél megfogalmazásakor a jogi tartalmát tekintve meglehetősen bizonytalan „cégek és vállalkozások” kifejezést használja,[6] miszerint számukra kívánná biztosítani a védőoltásra való kötelezés jogosultságát, illetve másrészt a kötelezés jogosultjaként megjelölt „munkáltató” mint jogalany, kizárólag a munkajogviszonyban értelmezhető, jóllehet a Rendelet hatálya – a jogviszonyt tekintve – ennél jóval tágabb.

2. A védőoltás mint „munkavégzési feltétel”

A Rendelet vitathatatlanul megteremti a munkáltató számára a jogalapot, hogy a védőoltás felvételét a munkavállaló számára a „munkavégzés feltételeként” előírja, ami egyébként – legalábbis szöveg szerinti értelmezés alapján – közvetlenül nem jelenti a munkavállaló védőoltás felvételére való kötelezését.[7] A „munkajogra lefordítva” ez azt jelenti, hogy a munkáltató a védőoltás felvételét a teljesítésre képes állapot feltételeként határozhatja meg, azaz a munkavállaló ennek hiányában nincs munkára képes állapotban, és a munkáltatót foglalkoztatási kötelesség nem terheli. Lényegét és tartalmát tekintve tehát arról van szó, hogy a munkáltató a koronavírus elleni védőoltás felvételével megszerzett védettséget tekinti a teljesítésre képes állapot feltételének, és ezt az állapotot a munkavállaló a védőoltás felvételének igazolásával bizonyítja. A munkára képes állapot feltételeit a munkáltató azonban nem egy adott munkavállalóra nézve, hanem a munkakör és a munkavégzés körülményeire tekintettel határozza meg, és a munkavállalót ennek alapján kötelezheti – a munkára képes állapot teljesítése érdekében – bizonyos magatartás teljesítésére. Ezért dogmatikailag nem tűnik megfelelő megoldásnak, hogy a Rendelet szerint a védőoltás mint munkavégzési feltétel „a hatálybalépést megelőzően” védőoltásban nem részesült fog­­lalkoztatott tekintetében írható elő. Egyrészt a védőoltás felvétele mint munkavégzési feltétel független attól, hogy a munkavállaló korábban megkapta-e az oltást. Másrészt, ha a munkavállaló a hatálybalépést követően, de még a munkáltatói rendelkezést megelőzően felvette az oltást, szó szerinti értelmezés mellett már nem esne a Rendelet 2. § (1) bekezdésének hatálya alá, holott nyilvánvaló, ha a munkáltató nem a hatálybalépéskor, hanem később dönt a kötelező oltás előírásáról, a döntése időpontjáig be nem oltott munkavállalókra is vonatkozhat majd az oltás felvételére vonatkozó kötelezettség.

A Rendelet további szabályaiból arra következtethetünk, hogy a jogalkotó szándéka szerint valójában annak jogalapját kívánta megteremteni, hogy a munkáltató a munkavállalót a védőoltás felvételére kötelezhesse, és ennek elmulasztása esetén vele szemben megfelelő jogkövetkezményeket alkalmazhasson. Erre utal, hogy a munkáltató a kötelezéssel egyidejűleg meghatározhatja a védőoltás felvételének határidejét, továbbá az is, hogy a 2. § (4) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a munkavállaló „nem kötelezhető” a védőoltás felvételére, ha számára ez egészségi okból ellenjavallt, bár a 2. § (1) bekezdése még úgy fogalmaz, hogy a munkavállaló „mentesül” a védőoltás felvétele alól. Mindezekből tehát az következik, hogy a Rendelet – a jelzett bizonytalanságok ellenére – tartalmát tekintve a munkavállaló védőoltásra való kötelezésének szabályait állapítja meg.

Ám joggal kérdezhetjük, hogy a kodifikáció eleganciája iránt egyébként nem túlzottan érzékeny jogalkotó vajon miért nem „érte be” azzal – a dogmatikával amúgy egyedül konform – megoldással, hogy a munkáltató a munkára képes állapot feltételeként a védettséget és ennek igazolását írhassa elő, holott az eredményt nézve a két megoldás között különbség nincs. Nem egyszerű a válasz egyébként arra a kérdésre sem, hogy a rendeleti megoldás elzárja-e a munkáltatót attól, hogy ne a védőoltás felvételére kötelezzen, hanem – kifinomultabb esztétikai és dogmatikai érzékének engedve – inkább a védettséget és ennek igazolását követelje meg. Tartunk tőle, ez a megoldás, legalábbis a Rendeletben írt jogkövetkezményeket tekintve, már kívül eshet a Rendelet tárgyi hatályán, ezért – a biztonság okán mindenképp – a védőoltás felvételére való kötelezést javasoljuk.

3. A védőoltás felvételére kötelezés feltételei

A védőoltás felvételére való kötelezést munkáltatói mérlegelésnek kell megelőznie, aminek során a kötelezés célját és az ennek teljesülését szolgáló, lehetővé tevő eszközök arányosságát kell számba venni. A munkáltatói mérlegelési jog, amint ezt lentebb részletesen indokoljuk, mindkét tekintetben korlátozott, a Rendelet tehát nem ad korlátlan jogot erre nézve a munkáltatónak, meghatározza az irányadó szempontokat.

A védőoltás felvételére való kötelezés célja az egészség megóvása. A munkáltatói intézkedésnek tehát ezt kell szolgálnia, mégpedig „a munkahely és a munkakör sajátosságaira is figyelemmel”.[8] Alapvetően tehát ezek a célok vonják meg a mérlegelés határait. Ehhez képest ugyan az 1. § (1) bekezdése szerinti célmeghatározás ezt szűkíteni látszik, hiszen az itt írt feltétel, miszerint a kötelezés „az ott dolgozók biztonsága érdekében” történik, megszorítónak tűnik, mint az ennél jóval tágabban értelmezhető „egészség megóvása érdekében” kifejezés. Sőt a munkahely és a munkakör sajátosságaira nézve az „is” szócska arra utal(hat), hogy ezek a mérlegelésben nem kizárólagos szempontok, ezen túl – az egészség megóvása érdekében – más megfontolásai is lehetnek a munkáltatónak.

Nem kétséges tehát, a munkáltatónak a kötelezést megelőzően meg kell vizsgálnia, hogy intézkedése mennyiben szolgálja az egészség megóvását. Megjegyezzük, ha a jogalkotó itt az érintett munkavállaló egészségére (is) gondolt, a munkáltató számára sok vizsgálandó kérdés nem marad, hiszen az uralkodó tudományos álláspont szerint a védőoltás felvétele egyértelműen a munkavállaló egészségét szolgálja.

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelménye szerinti foglalkoztatás a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerint a munkáltató általános kötelessége,[9] a védőoltás felvételére irányuló kötelezésnek is ennek a teljesítését kell szolgálnia. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit, követelményeit – az Mt. általános klauzulájához képest – a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) konkretizálja.[10] Eszerint alapvető követelmény, hogy a munkavállaló csak olyan munkára és akkor alkalmazható, ha – egyebek mellett – mások egészségét, testi épségét nem veszélyezteti.[11] Ennek érdekében olyan egységes és átfogó megelőzési stratégiát kell kialakítani, amely kiterjed a munkafolyamatra, a technológiára, a munkaszervezésre, a munkafeltételekre, a szociális kapcsolatokra és a munkakörnyezeti tényezők hatására. E kötelesség teljesítése körében a munkáltató a foglalkoztatás során folyamatosan kockázatértékelést végez, aminek keretében „minőségileg, illetve szükség esetén mennyiségileg” értékeli a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat, azonosítja a várható veszélyeket (veszélyforrásokat, veszélyhelyzeteket), valamint a veszélyeztetettek körét, továbbá felméri – a veszély jellege (baleset, egészségkárosodás) szerint – a veszélyeztetettség mértékét. Indokolt esetben a kockázatértékelést, a kockázatkezelést és a megelőző intézkedések meghatározását el kell végezni, és nyilvánvalóan ilyen „indokolt eset” lehet a veszélyhelyzet idején irányadó munkára képes állapot meghatározása, illetve – ezzel összefüggésben – a védőoltás felvételére való kötelezés is. Ebből következően az Mvt. szerinti kockázatértékelési eljárás, ha nem is kizárólagos, de mindenképp lehetséges és megfelelő kereteket adhat az oltásra kötelezéssel kapcsolatos munkáltatói mérlegelésre is. Indokolt lehet a formalizáltabb kockázatértékelési eljárás alkalmazása azért is, mert vita esetén a mérlegeléssel kapcsolatos bizonyítás a munkáltató számára egyszerűbbé válhat.

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok meghatározásakor nem kizárólag a közvetlenül érintett munkavállalókra, hanem a munkavégzés hatókörében tartózkodókra és a munkáltatói szolgáltatást igénybe vevőkre is figyelemmel kell lenni.[12] Olyan munkahelyen, ahol több munkáltató alkalmazásában álló munkavállalók egyidejűleg végeznek munkát, a munkavégzést úgy kell összehangolni, hogy az ott dolgozókra és a munkavégzés hatókörében tartózkodókra az veszélyt ne jelentsen.[13] Ezek a rendelkezések nyilván azt az értelmezést támogatják, hogy a védőoltás előírása során „az ott dolgozók biztonságán” túli szempontok is mérlegelhetők.

A munkáltató a védőoltás felvételére való kötelezést megelőző (kockázat)mérlegelést általában, a munkakör, illetve a munkafeltételek tekintetében végzi el, de az oltás felvételét az adott munkavállaló számára rendeli el, ezért a mérlegelés során nem mellőzhető az érintett munkavállaló személyes feltételeinek figyelembevétele.

A munkáltató – amint említettük – a kívánt cél elérése érdekében alkalmazható eszközök tekintetében is mérlegelésre köteles, és a céllal arányos eszközt, megoldást kell alkalmaznia, azaz a megbetegedés lehetséges kockázatain túl fel kell mérnie azt is, hogy milyen intézkedés nyújthat elegendő védelmet, lehet alkalmas a munkavállaló egészségének megóvására. Erre nézve a védőoltás, az ennek felvételére való kötelezés nem kizárólagos eszköz, ezért vizsgálni kell, hogy adott helyzetben a kívánt cél elérésére más intézkedések – például közösségi események szünetelése, távolságtartás, maszkviselés, testhőmérséklet ellenőrzése, kézfertőtlenítő használata, munkahely vírusmentesítése – mennyiben tekinthetők elegendőnek, megfelelőnek. Kérdés, hogy a védőoltásra való kötelezés jogi természete szerint ultima ratiónak tekinthető-e, azaz az oltásra kötelezés mindaddig jogszerűen nem írható elő, amíg a Rendelet szerinti cél (az egészség megóvása) más eszközzel is elérhető. A magunk részéről arra hajlunk, ha az oltásra kötelezés „végső eszköznek” nem is tekinthető, a munkáltató az eszközök megválasztásakor bizonyos „sorrendiségre” köteles, azaz minden esetben alaposan és körültekintően kell vizsgálni az arányosságot és azt, hogy más eszközökkel a cél milyen hatékonyan érhető el. Az természetesen nem kizárt, hogy a munkáltató egyidejűleg több eszközt is alkalmazzon, ha a lefolytatott mérlegelés ennek szükségességét, arányosságát alátámasztja.

A megfelelő kockázatértékelés és mérlegelés szükségessé teheti, hogy a munkáltató tudomással bírjon arról is, hogy a munkavállalók között milyen arányban vannak oltottak és oltatlanok, illetve konkrétan ki az, aki már felvette az oltást. Így a munkáltatót jogosultnak kell tekinteni arra, hogy a munkavállalót erre nézve nyilatkoztassa, tőle igazolást kérjen.

Tekintettel arra, hogy az Mt. 218. § (4) bekezdés a) pontja alapján a kikölcsönzés tartama alatt a munkavállaló munkavédelmével kapcsolatos, és a munkáltatót megillető jogokat és terhelő kötelezettségeket a kölcsönvevő gyakorolja, illetve teljesíti, úgy véljük, a fentebb kifejtettek szerint a Rendelet alapján a kölcsönvevő is jogosult lehet arra, hogy a kölcsönzés keretében általa foglalkoztatott munkavállalót a védőoltás felvételére kötelezze. Jóllehet, erre a gyakorlatban vélhetően kevés példa akad majd.

 

4. A védőoltás felvételére kötelezés jogszerűségének kérdése

Fentebb kifejtettük, a munkáltatói mérlegelés az oltásra kötelezés feltételei tekintetében korlátozott. Ebből következik, hogy a munkáltatói döntés jogszerűségének feltétele, hogy összhangban legyen a Rendelet szerinti követelményekkel, azaz az oltás felvételére kötelezés az egészség megóvása érdekében álljon, illetve az alkalmazott eszköz a kívánt cél elérésével adekvát legyen. A munkáltató utasítása, ha nem felel meg a rendeleti feltételeknek, jogellenes. A kérdés az, hogy önmagában az utasítás jogszerűsége bíróság előtt vitatható-e. Az Mt. az utasítási hibára, azaz a jogellenességre nézve sajátos jogkövetkezményt, nevezetesen a teljesítés megtagadásának jogát, kivételesen kötelességét írja elő,[14] ezért a magunk részéről arra hajlunk, hogy – az utasítás teljesítésének megtagadása hiányában – kizárólag az utasítás jogszerűsége bíróság előtt nem vitatható. Erre csupán akkor van mód, ha a munkáltató az utasítás megtagadását szankcionálja és a munkavállaló keresetében ezt vitatja, és a bíróság ebben a jogvitában mint előkérdést vizsgál(hat)ja majd az utasítás jogszerűségét. A bizonyítás kötelessége az utasítás jogszerűségét illetően – azaz hogy a mérlegelés megfelelő volt-e – a munkáltatót terheli.

Az oltás felvételére kötelezés (utasítás) jogszerűsége tehát önmagában nem, de a teljesítés megtagadása miatt alkalmazott jogkövetkezmény, tudniillik a fizetés nélküli szabadság elrendelése, már munkaügyi vitában vitatható és ennek jogszerűsége az oltás felvételére vonatkozó utasítás jogszerűségén múlik. Hasonlóképp vitatható egyébként a felmondás jogszerűsége is.

5. A védőoltás mint a jogviszony létesítésének feltétele

A Rendelet szerint a munkáltató a „munkavégzés feltételeként” írhatja elő a védőoltás felvételét. Kérdés, hogy ezt már a jogviszony létesítésekor is feltételként szabhatja-e, de feltehető a kérdés úgy is, hogy a munkáltató megtagadhatja-e a jogviszony létesítését olyan személy esetében, aki nem felel meg a munkáltató által az adott munkakörre meghatározott teljesítésre képes állapot feltételeinek. Megítélésünk szerint, ha a munkavállaló már a jogviszony létesítésekor nyilvánvalóan nem felel meg a foglalkoztatás feltételeinek, a munkáltatótól nem várható el, hogy ilyen személlyel munkajogviszonyt létesítsen. A „józan ész” is azt követeli, hogy a munkáltató már a munkavállaló kiválasztásakor figyelembe vegye/vehesse azokat a feltételeket, amelyeket a munkavállaló foglalkoztatásakor érvényesíteni akar vagy érvényesíteni köteles. A problémának kétségkívül van adatkezelési dimenziója is, azaz kezelhető-e a munkáltató által a jogviszony létesítését megelőzően a jelentkező személy oltottságára vonatkozó (személyes) adat.

A megoldást szerintünk az jelentheti, ha a munkaszerződésben a munkavállaló vállalja-e az oltás felvételének kötelességét. Ennek megítélésünk szerint nincsen akadálya, és ebben az esetben a szerződés szerinti teljesítés elmaradása esetén a munkáltató az általános és nem a Rendelet szerinti különös munkajogi jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

6. Egyeztetés a munkavállalói képviselőkkel

A munkáltató döntését megelőzően ki kell, kérje a munkavállalói képviselők véleményét.

Az Mvt. előírása szerint „a munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében köteles a munkavállalókkal, illetve munkavédelmi képviselőikkel tanácskozni, valamint biztosítani részükre a lehetőséget, hogy részt vehessenek az egészségre és biztonságra vonatkozó munkáltatói intézkedés kellő időben történő előzetes megvitatásában”.[15] Ezen túlmenően a munkavédelmi képviselő jogosult meggyőződni a munkahelyeken az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek érvényesüléséről, így különösen az egészség megóvására tett intézkedések végrehajtásáról. Részt vehet a munkáltató azon döntései előkészítésében, amelyek hatással lehetnek a munkavállalók egészségére és biztonságára, tájékoztatást kérhet a munkáltatótól és véleményt nyilváníthat minden olyan kérdésben, amely érinti az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést.[16]

A munkáltató a védőoltás felvételének előírásáról szóló döntése előtt, tekintve, hogy az nyilvánvalóan érinti a munkavállalók nagyobb csoportját, ezek jogi, gazdasági, szociális érdekét, köteles a munkáltatónál működő üzemi tanács véleményét kikérni.[17]

A munkáltatói döntéssel kapcsolatban a képviselettel rendelkező szakszervezet is kérhet tájékoztatást, illetve kezdeményezhet konzultációt.[18]

7. A védőoltás felvételével kapcsolatos költségek, mentesülés munkaidőben

„A munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni, amely a munkaviszony teljesítésével indokoltan merült fel.”[19] Ebből megítélésünk szerint következik, ha a munkáltató a munkavállalót a védőoltás felvételére kötelezi, meg kell téríteni azokat a költségeket, amelyek a munkavállaló számára a munkáltatói utasítás teljesítésével összefüggésben indokoltan és szükségesen felmerültek. Ilyen lehet például az utazási költség, ha a munkavállalónak a védőoltás felvétele érdekében a lakóhelyétől vagy a munkáltató telephelyétől eltérő településre kell utaznia.

Kérdés lehet az is, hogy a munkavállaló a védőoltás felvételének tartamára mentesül-e rendelkezésre állási kötelessége alól. Ennek eldöntésénél a kötelező orvosi vizsgálaton való részvétellel kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlatot lehet irányadónak tekinteni.[20] Eszerint a munkavállaló akkor mentesül a rendelkezésre állási kötelessége alól, és ebben az esetben munkabér is megilleti, ha a védőoltás felvételére csak a beosztás szerinti munkaidőben van módja.

8. Mentesülés a védőoltás felvételének kötelessége alól

A védőoltás felvételére értelemszerűen nem kötelezhető a munkavállaló, ha a Rendelet 2. § (7) bekezdésében meghatározott vakcina valamelyikével korábban már beoltották. Ennek igazolására a munkavállaló felhívható, az igazolásra alkalmas okiratokat a Rendelet kifejezetten megjelöli.[21] Abban az esetben azonban, ha kétdózisú vakcina esetén csak az egyik dózissal oltották be, a második dózis felvételére a Rendeletben foglaltak szerint kötelezhető.

Nem kötelezhető a védőoltás felvételére a munkavállaló, ha számára ez egészségi okból ellenjavallt, amit orvosi szakvéleménnyel kell igazolni. Az igazolás rendjét a Rendelet előírja, és erre nézve fontos hangsúlyozni, hogy a Rendelet szerinti „sorrend” kötelező, tehát a mentesülés elsődlegesen a munkáltatója szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szolgálat szakorvosa által készített szakvéleménnyel igazolható. Megjegyezzük, az Mvt. 58. §-a szerint minden munkáltató köteles foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosítani, ami történhet az általa működtetett vagy – szerződés alapján – külső szolgáltató útján. Ezért a Rendelet szerinti további lehetőségek, miszerint a foglalkozás-egészségügyi szolgálat hiányában a munkavállaló által végzett tevékenységre való egészségi alkalmasságának elbírálására jogosult más orvos, ennek hiányában a háziorvos adhatja ki a szakvéleményt, tulajdonképpen már nem is jöhetnek szóba.

Kérdésként felmerülhet: kit kell értenünk „a munkavállaló által végzett tevékenységre való egészségi alkalmasságának elbírálására jogosult más orvoson”. Bizonyos sajátos kockázatú tevékenységek tekintetében működnek speciális orvosi szolgálatok (például közlekedés, sportolás), ám az esetek jelentős részében ennek meghatározása nem egyszerű. Ebben segítséget nyújthat a Nemzeti Népegészségügyi Központ által közzétett, a foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyeket tartalmazó lista.[22]

A Rendelet sajátos szabályokat állapít meg arra a munkavállalóra, „aki az e rendelet szerinti oltási kötelezettség teljesítésének határidejét megelőzően mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól”.[23] A munkavállaló ilyen esetben a rendelkezésre állási kötelesség alóli mentesülés megszűnését követően kötelezhető a védőoltás felvételére. E szabály értelmezésekor a mentesülésre alapot adó tényállások azonosítása gondot nem okoz, nyilvánvalóan azokról az esetekről lehet szó, amikor a munkavállaló valamely munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján rendelkezésre állásra nem kötelezhető. Az is jól látható, hogy a Rendelet alkalmazása szempontjából azok a tényállások jöhetnek szóba, amikor a munkavállaló mentesülése tartós, ilyen jellemzően a keresőképtelenség, szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság. Nem ilyen egyértelmű azonban „az e rendelet szerinti oltási kötelezettség teljesítésének határidejét megelőzően mentesül” kifejezés tartalma. Tekintsünk most el attól, hogy a „rendelet szerinti oltási kötelezettség” semmiképp sem pontos, hiszen az oltás felvételének kötelességét nem a Rendelet, hanem a munkáltató írja elő, bár tény, ennek jogalapja a Rendelet. Ezen túl, hogy a munkavállaló a rendelkezésre állási kötelesség alóli mentesülés esetén csak ennek megszűnését követően kötelezhető az oltás felvételére, önmagában értelmezhető szabály, ám az, hogy ennek az a tényállás lenne az alapja, hogy a rendelkezésre állás alóli mentesülés az oltás felvételére előírt határidőt megelőzően következzen be, némiképp logikátlan, hiszen határidőről értelemszerűen csak akkor lehet szó, ha az oltás felvételére már kötelezték a munkavállalót. Ebben az esetben ezért csak az oltás felvételére vonatkozó kötelezés alóli mentesülésről lehet szó. Így a szóban forgó mentesülést két tényállás szerint kell értelmezni. Egyfelől a rendelkezésre állási kötelesség alóli tartós mentesülés tartama alatt megítélésünk szerint a munkavállaló eleve nem kötelezhető a védőoltás felvételére, aminek oka, hogy nem állnak fenn a munkáltatói kötelezés Rendelet szerinti – fentebb részletezett – feltételei. Másfelől, ha a munkavállaló tekintetében a kötelezést követően, de még a munkáltató által megszabott határidő lejártát megelőzően áll be a mentesülés – úgy tűnik a Rendelet ezt a tényállást kívánja rendezni – valójában szünetel az oltás felvételére előírt kötelezettség. A két tényállás megkülönböztetése tehát szükséges, mert az első esetben maga a kötelezés kizárt, a második esetben pedig a kötelezés bár megtörtént, ám a rendelkezésre állási kötelesség alóli mentesülés tartama alatt a munkavállaló nem köteles a munkáltatói utasítás teljesítésére, amiből következik egyrészt, hogy vele szemben nem alkalmazhatóak a Rendelet szerinti jogkövetkezmények, másrészt a mentesülés megszűntét követően kötelessé válik az utasítás teljesítésére.

9. A munkáltatói utasítás közlése és tartalma

A védőoltás felvételére vonatkozó munkáltatói utasítás alaki­sághoz kötött, tehát azt az érintett munkavállalóval írásban kell közölni.[24] Erre nézve értelemszerűen irányadóak az Mt. alakisági szabályai,[25] így ezzel összhangban írásbelinek minősül az elektronikus dokumentumban történő közlés is.[26] Az alaki kötöttség megsértésével tett jognyilatkozat érvénytelen,[27] ebből fakadóan az írásbeliség mellőzésével tett munkáltatói kötelezéshez sem fűződhetnek a Rendelet szerinti jogkövetkezmények.

Az Mt. alakisági szabályai mellett alkalmazni kell a jognyilatkozat közlésére vonatkozó rendelkezéseket is.[28] A munkáltató védőoltás felvételére irányuló utasítása egyoldalú jognyilatkozat, amely joghatás kiváltására nyilvánvalóan csak akkor lehet alkalmas, ha a címzettel (érintett munkavállalóval) szabályszerűen közlik. E tekintetben különösen arra hívjuk fel a figyelmet, hogy „a jognyilatkozatot tevő felet terheli annak bizonyítása, hogy a közlés szabályszerűen megtörtént”.[29]

A munkáltatói utasításában meg kell határozni a védőoltás felvételének határidejét. Ez egydózisú oltóanyag alkalmazásakor a védőoltás, illetve kétdózisú oltóanyag esetén az első dózis tekintetében negyvenöt napnál rövidebb nem lehet. A második dózis tekintetében az oltóorvos állapítja meg a határidőt.

Az utasításnak tartalmaznia kell az utasítás megtagadásának jogkövetkezményeiről, azaz a „fizetés nélküli szabadság” elrendelhetőségéről, illetve a jogviszony megszüntetésének lehetőségéről szóló tájékoztatást is.[30]

A Rendelet kifejezetten ugyan nem írja elő, de megítélésünk szerint a munkáltatói tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, hogy a munkavállaló milyen módon, milyen okirattal igazolhatja a munkáltatói utasítás teljesítését.

Jóllehet a Rendelet szerint a munkáltató a mentesülés lehetőségéről nem köteles a munkavállalót tájékoztatni, ám az Mt. által előírt általános együttműködési kötelességből[31] egyértelműen következik, hogy a munkáltatói utasításnak erre nézve is kell tájékoztatást tartalmaznia, aminek ki kell terjednie a mentesülés igazolásának feltételeire is.

10. Az utasítás teljesítésének igazolása

A Rendelet meghatározza, hogy az igazolásra milyen dokumentumok alkalmasak,[32] ugyan némi bizonytalanságra adhat okot az a rendeleti szabály, mely szerint a munkavállaló a védőoltás felvételét „az alábbi dokumentumok valamelyikének egyidejű bemutatásával – a munkáltató által meghatározott módon – igazolhatja”, ám a Rendeletben megjelölt igazolásra alkalmas dokumentumok közokiratok, így megítélésünk szerint a munkáltató nem írhatja elő valamely dokumentum kizárólagos használatát. A „munkáltató által meghatározott mód” legfeljebb az igazolással kapcsolatos eljárásra irányulhat.

Ettől eltérően, ha a munkaköri feladatok teljesítéséhez (például külföldön történő munkavégzés) elengedhetetlen egy konkrétan meghatározott igazolás megléte, a munkáltató már előírhatja, hogy a munkavállaló rendelkezzen ilyennel, ám az már nem tűnik egyértelműnek, hogy az oltás felvételének igazolására is csak ennek bemutatását fogadhatná el.

11. A munkáltatói utasítás megtagadásának jogkövetkezményei

11.1. A védőoltás felvételére vonatkozó munkáltatói utasítás megtagadása esetén a Rendelet két jogkövetkezményt állapít meg.[33] Egyrészt, ha a munkavállaló a megszabott határidőn belül az oltást nem vette fel vagy a mentesülését igazoló orvosi szakvéleményt nem mutatta be, a munkáltató számára „fizetés nélküli szabadságot” rendelhet el. Másrészt, ha a fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számítva egy év eltelt és a munkavállaló az oltás felvételét vagy mentesülését megfelelően nem igazolta, jogviszonya felmondással, azonnali hatállyal megszüntethető.

E jogkövetkezmények kapcsán alapvető kérdés, hogy az adott tényállásban a Rendelet szerinti jogkövetkezmények helyett – vagy mellett – az általános munkajogi jogkövetkezmények alkalmazhatók-e, azaz a munkáltató választhat vagy a Rendelet kizárja az általános munkajogi jogkövetkezmények alkalmazásának lehetőségét. A kérdés megválaszolása csak a bevett jogértelmezési módok szerint lehetséges, hiszen a Rendelet erre nézve kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, bár a „foglalkoztatásra irányadó jogszabálytól eltérően” kifejezés[34] arra látszik utalni, hogy a jogalkotó a fent említett jogkövetkezményeket különös szabályként kívánta megállapítani. Ezt az értelmezést támasztja alá, hogy a védőoltás felvételére kötelezés kizárólagos jogalapja a Rendelet, és ezzel egyidejűleg meg is állapítja a munkáltatói utasítással ellentétes magatartás általánostól eltérő, konkrét munkajogi jogkövetkezményeit. Nézetünk szerint ezért nem jöhetnek szóba az Mt. szerinti jogkövetkezmények. De ezen túl az általános és különös szabály kollízióját feloldó jogértelmezési elv (lex specialis derogat legi generali) is arra enged következtetni, hogy ebben az esetben a munkavállalói kötelességszegés jogkövetkezményét egyedül a Rendeletben foglaltak szerint lehet megállapítani.

A fentiekből következően a munkáltató a kötelességszegésre tekintettel először fizetés nélküli szabadságot rendelhet el, majd egy év elteltével – a Rendeletben írt feltételek megléte esetén – rendelkezhet a jogviszony megszüntetéséről. Nincs tehát mód arra, hogy a munkáltató a jogviszonyt a fizetési szabadság elrendelése hiányában, vagy az egy év letelte előtt felmondással vagy azonnali hatályú felmondással megszüntesse, de a vétkes kötelezettségszegés esetén alkalmazható hátrányos jogkövetkezmények sem jöhetnek szóba.

11.2. A fizetés nélküli szabadság elrendelése a munkáltató egyoldalú jognyilatkozata alapján a hatályos munkajogban nem lehetséges. A fizetés nélküli szabadság ugyanis a rendelkezésre állási kötelesség alóli mentesülésnek olyan sajátos tényállása, amelynek igénybevétele kizárólag a munkavállaló egyoldalú jognyilatkozata alapján lehetséges, de ennek legitim jogcímeit az Mt. 128–132. §-a amúgy is kifejezetten megállapítja. A Rendelet kodifikációs megoldása dogmatikai szempontból ezért bizonyosan nem szerencsés. Ebben az esetben tudniillik a foglalkoztatási kötelesség alóli munkáltatói mentesülést nem a fizetés nélküli szabadság elrendelése, hanem a munkavállaló teljesítésre képtelen állapota eredményezi. A Rendelet ezzel egyébként – ha dogmatikailag hibásan is, de tartalmát tekintve megteremti a jogalapot a munkáltató számára, hogy a védőoltás felvételére vonatkozó utasítás megtagadása esetén félretegye foglalkoztatási és munkabérfizetési kötelességét. Másfelől azért sem tartjuk helyesnek ezt a megoldást, mert azt a látszatot kelt(het)i, mintha a munkáltatónak különben is lenne lehetősége arra, hogy fizetés nélküli szabadságot rendeljen el, ami egyébként – amint említettük – a hatályos munkajogban kizárt.

Bár a Rendelet kifejezetten is említi, de értelemszerűen nem alkalmazható a fizetés nélküli szabadság elrendelése, ha a munkavállaló más jogcímen egyébként mentesül a védőoltás felvételének kötelessége alól.

A fizetés nélküli szabadság tartamát a felmondási idő, illetve a végkielégítés alapjául szolgáló munkajogviszonyban töltött idő számításakor nem kell figyelembe venni,[35] de a szabadságra való jogosultság szempontjából sem kell munkában töltött időnek tekinteni.[36]

A fizetés nélküli szabadság tartama alatt a munkavállaló biztosítási jogviszonya is szünetel,[37] és a munkavállalónak egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.[38] Biztosítási jogviszony hiányában a munkavállalót keresőképtelensége esetén táppénz sem illeti meg.

A fizetés nélküli szabadság tartama alatt a munkavállaló munkajogviszonyból származó kötelességei – a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelességet kivéve – nem szünetelnek, így értelemszerűen terheli az együttműködési és a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelmére vonatkozó kötelessége is.[39] Ennélfogva a munkavállaló a fizetés nélküli szabadság tartama alatt is csak az általános szabályok és a munkáltatói előírások szerint létesíthet munkavégzésre irányuló jogviszonyt, és köteles a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartás tanúsítására is.[40]

A munkáltató a fizetés nélküli szabadságot legfeljebb egy évre rendelheti el, egy év elteltével a munkavállalót tovább kell foglalkoztatnia vagy rendelkeznie kell a jogviszony megszüntetéséről.[41]

A fizetés nélküli szabadság – az alábbiak szerint – az egy év leteltét megelőzően is megszűnhet.

a) A fizetés nélküli szabadságot haladéktalanul meg kell szüntetni, ha a munkavállaló időközben felveszi a védőoltást és ezt megfelelő módon igazolja.[42]

b) Érdekes kérdés, hogy megszűnik-e a fizetés nélküli szabadság, ha a munkavállaló más jogcímen mentesül a rendelkezésre állási kötelesség alól, például szülési szabadságot vagy gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe. Megítélésünk szerint azok a jogcímek, amelyek a munkavállaló jognyilatkozata alapján biztosítják a rendelkezésre állási kötelesség alóli mentesülés jogalapját és jogcímét, a Rendelet szerint elrendelt fizetés nélküli szabadság megszűnését eredményezik. Indokolt ez annál is inkább, mert például a szülési szabadság vagy a gyermek gondozása céljából igényelt fizetés nélküli szabadság ideje alatt a munkavállaló biztosított. Azok a jogcímek azonban, amelyek csak a rendelkezésre állási kötelesség fennállta esetén eredményezik a mentesülést, mint például keresőképtelenség, nem okozzák a fizetés nélküli szabadság félbeszakadását.

c) Figyelemmel a 3. alcímben kifejtettekre, a munkáltatónak a fizetés nélküli szabadság tartama alatt is vizsgálnia kell, hogy indokolt-e a munkavállaló védőoltás felvételére való kötelezése. Amennyiben ennek indokai – például a vírushelyzet változása vagy munkaszervezési okok miatt – már nem állnak fenn, a fizetés nélküli szabadságot meg kell szüntetni.

d) A fizetés nélküli szabadság megszűnését eredményezheti, ha időközben a Rendelet hatályát veszti. Ezzel ugyanis megszűnik az a jogalap, ami lehetővé tette a munkáltató számára, hogy mellőzze foglalkoztatási kötelessége teljesítését.

11.3. A munkáltató a munkavállaló jogviszonyát felmondással, azonnali hatállyal megszüntetheti, ha a fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számítva egy év eltelt, és a munkavállaló a védőoltás felvételét az előírt módon nem igazolta, vagy a mentesülése alapjául szolgáló orvosi szakvéleményt nem mutatja be. Fentebb már tárgyaltuk, ezt az adott tényállásban önálló (sui generis) jogkövetkezménynek kell tekintenünk, de további kérdés, hogy mennyiben lehetnek irány­adóak az Mt. felmondási szabályai. Kétségkívül tény, hogy a Rendelet kifejezetten csak a felmondási idő mellőzéséről rendelkezik, ám az, hogy kimondottan utal a foglalkoztatásra irányadó jogszabályoktól való eltérésre, arra enged következtetni, hogy ebben az esetben az Mt. felmondási szabályait egyáltalán nem kell alkalmazni.

A Rendelet a felmondás feltételén és azonnali hatályán túl csupán azt írja elő, hogy a munkáltató a munkavállalóval a megszüntetés okát és jogkövetkezményeit „haladéktalanul” közölni köteles. Ebből következően tehát a felmondást nem az általános szabályok szerint kell indokolni,[43] hanem elegendő a Rendeletben meghatározott két ok valamelyikére alapítani a megszüntető jognyilatkozatot. Az némiképp talányos, hogy egy megszüntető jognyilatkozat tekintetében milyen jogkövetkezményekről kell a munkavállalót tájékoztatni. Bár a Rendelet a felmondás jogát megalapozó indokokat konjunktívként határozza meg, logikailag ezek csak vagylagosként értelmezhetők, hiszen a két tényállás egymást kizárja.

A megszüntető jognyilatkozat különösségéből fakad az is, hogy nem kell alkalmazni a felmondási védelem szabályait sem,[44] de nem érvényesülnek az egyéb felmondás védelmi szabályok sem, például azok, amelyek a munkavállalói képviselőkre vonatkoznak.

Némiképp bizonytalan lehet annak megítélése is, hogy a munkavállalót a Rendelet szerinti felmondás esetén megilleti-e végkielégítés. Megítélésünk szerint e felmondás különös jellege azt eredményezi, hogy a munkavállaló jogviszonyának ilyen módon történő megszüntetése a végkielégítésre való jogosultságot kizárja. Az általános jogértelmezési elven (lex specialis derogat legi generali) túl, erre az eredményre lehet jutni az általános szabály alapján is, amely kizárja a végkielégítésre való jogot, ha a felmondás alapja a munkavállaló magatartása. Ebben az esetben pedig kétségkívül egy kötelességszegő magatartás alapozza meg a jogviszony megszüntetését. Nem lehet hivatkozni szerintünk arra sem, hogy a jogviszony-megszüntetés oka a munkavállaló egészségi okkal összefüggő képessége lenne, hiszen a megszüntetés alapja valójában nem egészségi ok, hanem a munkavállaló munkára képtelen állapota, amit egyébként maga idézett elő. Kétségkívül vitára adhat alapot, hogy a hasonló tárgyú, a kötelező oltást az egészségügyi ágazat tekintetében előíró 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet is sajátos felmondási szabályt állapít meg, ám kifejezetten kizárja a végkielégítésre való jogosultságot.

11.4. Felmerülhet továbbá, hogy a munkavállaló vitathatja-e a Rendelet alapján közölt felmondás jogszerűségét. Tekintettel a 4. alcímben kifejtettekre, semmiképp sem tartjuk kizártnak, hogy – az oltásra való kötelezés jogellenessége okán – a felmondás jogszerűsége munkaügyi jogvitában vitatható legyen. Így, ha a bíróság a perben megállapítja, hogy a munkáltató jogellenesen kötelezte oltás felvételére a munkavállalót, ennek eredményeképp a munkajogviszony Rendelet szerinti felmondása is jogellenes lehet, és a munkavállaló igényét a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményeinek szabályai szerint[45] érvényesítheti.

Érdekes kérdés, hogy vitatható-e a felmondás jogszerűsége, ha a munkavállaló a fizetés nélküli szabadság elrendelésének jogszerűségét a felmondást megelőzően bíróság előtt nem támadta meg. Fentebb kifejtettük (4. alcím), önmagában az utasítás jogszerűsége bíróság előtt nem vitatható, hiszen a jogellenes utasítás sajátos jogkövetkezménye maga a teljesítés megtagadásának joga (kivételesen kötelessége), és csak a teljesítés elmaradása kapcsán alkalmazott jogkövetkezmény jogellenességére nézve kezdeményezhető peres eljárás. Megítélésünk szerint az, hogy a munkavállaló a fizetés nélküli szabadság elrendelését, illetve ezzel kapcsolatos munkabérigényét perben nem érvényesítette, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a felmondást keresettel – az oltásra való kötelezés jogellenességére hivatkozva – támadja, hiszen a felmondás közvetve az utasítás megtagadásának jogkövetkezménye. Az viszont már vitatható, hogy ebben a perben a fizetés nélküli szabadság tartamára mennyiben érvényesíthető az elmaradt munkabér iránti igény. Megítélésünk szerint ugyanis a kárenyhítési kötelesség körében értékelni lehet azt a körülményt, ha a munkavállaló indokolatlanul késedelmesen érvényesítette-e a fizetés nélküli szabadság tartamára elmaradt munkabér iránti igényét.[46]

12. A munkáltató kártérítési felelőssége

Előfordulhat, hogy a munkavállaló a védőoltás következményeként megbetegszik, adódik a kérdés: köteles-e a munkáltató az ezzel összefüggésben felmerült károk megtérítésére.

A munkáltató munkavállalóval szembeni kártérítési felelőssége objektív, melynek jogalapja, hogy a kár a munkajogviszonnyal összefüggésben következzen be és a kár okozati összefüggésben legyen a károkozó körülménnyel.[47] A munkáltatónak a munkavállalója egészségi állapotában bekövetkezett károkért fennálló felelőssége egyes kérdéseiről szóló 1/2018. (VI. 25.) KMK vélemény (a továbbiakban: KMK vélemény) szerint először a munkajogviszonnyal való összefüggést, majd a kár és a károkozó körülmény oksági kapcsolatát kell vizsgálni.[48] Esetünkben azonban először annak eldöntése szükséges, hogy a munkavállaló megbetegedése a védőoltással összefügg-e, majd csak ezt követően lehet állást foglalni, hogy a megbetegedés, pontosabban az ennek eredményeképp felmerülő kár a munkajogviszonnyal összefüggésben következett-e be.

Az nem kétséges, hogy a védőoltás felvételére a munkáltató utasítása alapján került sor, ezért az általunk ismert uralkodó véleményhez hasonlóan, mi magunk is arra hajlunk, hogy a védőoltás mellékhatásaként bekövetkező megbetegedés a munkajogviszonnyal összefüggésben áll. Ennek alapján tehát a munkáltató felelőssége a megbetegedéssel oksági kapcsolatban felmerült károkért fennállhat.

A munkáltató azonban mentesül a felelősség alól, „ha a kárt az ellenőrzési körén kívül eső olyan körülmény okozta, amellyel nem kellett számolnia és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa”.[49]

A KMK vélemény szerint „[a] munkáltató ellenőrzési körén kívül esik mindaz a körülmény, amelyre a munkáltatónak nincs semmilyen ráhatása, befolyásolási lehetősége”.[50] Ennek alapján úgy gondoljuk, a munkáltató sikerrel mentheti ki felelősségét arra hivatkozással, hogy a munkavállaló károsodását okozó körülmény ellenőrzési körén kívül esett, hiszen a vakcinával kapcsolatban a munkáltató részéről semmilyen ráhatási lehetőséget megállapítani nem lehet.

Álláspontunk szerint abban a kérdésben, hogy a károkozó körülménnyel kellett-e számolni, illetve a károkozó körülmény bekövetkezésének elkerülése vagy elhárítása elvárható volt-e, két tényállást érdemes megkülönböztetni. A tapasztalatok szerint a védőoltás felvételét követően viszonylag gyakran következik be néhány napos rosszullét, ami a munkavállaló teljesítésre képes állapotát befolyásolhatja. Tekintettel arra, hogy erre a lehetőségre – a tapasztalatokon túlmenően – az orvosi szakvélemények is utalnak, úgy gondoljuk a munkáltatónak ezzel számolnia kell, és ezért a munkavállalót ennek eredményképp ért károkért (jellemzően elmaradt munkabér) helyt kell állnia. Más a helyzet azonban a védőoltás szövődményképp felmerülő megbetegedés által okozott kárért való felelősséggel. Ezek lehetősége kétségkívül fennáll, ám ezt a vakcinát előállító gyógyszergyárak és a forgalomba hozatalt engedélyező egészségügyi hatóságok is igen csekélynek tartják, ezért véleményünk szerint ezzel a munkáltatónak sem kell számolnia. Egyetértünk Lőrincz György álláspontjával: „[ö]nmagában abból, hogy a munkáltató ellenőrzési körén kívül eső körben általánosságban és statisztikailag is kimutathatóan számos veszélyforrás jelentkezik, nem lehet arra következtetni, hogy ebből a munkáltatónak számolnia kellett a kár bekövetkeztével.”[51] A KMK vélemény szerint „[a] »nem kellett számolnia« feltétel alkalmazásakor a bíróság arról dönt, hogy a munkáltató milyen gondosságot tanúsított, a jogainak gyakorlása és a kötelezettségeinek teljesítése során észszerűen számolhatott-e a károkozó körülmény valószínű bekövetkezésével”, illetve „[a] károkozó körülmény nem minősül elháríthatónak, ha a munkáltató átlagos erőfeszítéssel, a technika átlagos eredményeinek felhasználásával nem befolyásolhatta annak keletkezését, vagy kiküszöbölését”.[52] A fentiekből következően megítélésünk szerint a károkozó körülmény bekövetkezésének elkerülése vagy a kár elhárítása sem várható el a munkáltatótól.

13. Adatkezelés

A Rendelet feljogosítja a munkáltatót a munkavállaló védőoltás felvételével kapcsolatos, illetőleg annak „ellenjavalltságára” vonatkozó adatainak a kezelésére. Ennek értelmében a munkáltató az említett adatokat az adatkezelés céljának megvalósításához szükséges mértékben és ideig, de legfeljebb a veszélyhelyzet megszűnéséig kezelheti. Erre nézve szükséges az adatkezelést megalapozó érdekmérlegelés elkészítése.

Meg kell jegyezni, hogy az adatkezelés indokoltsága a veszélyhelyzet megszűnését követően is fennállhat. Elég csak arra gondolni, hogy a munkavállaló akár utóbb, az általános hároméves igényérvényesítési határidőn belül érvényesíthet munkabér iránti igényt a részére elrendelt fizetés nélküli szabadság tartamára, ilyenkor a munkáltató az intézkedése jogszerűségét csak a megfelelő adatok birtokában tudja igazolni.

14. Az időbeli hatály

A Rendelet 2021. november 1-jén lépett hatályba. A munkáltató értelemszerűen ezt követően jogosult a védőoltás felvételét „a munkavégzés feltételeként” megállapítani, vagy a munkavállalót a védőoltás felvételére kötelezni.

A Rendelet a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztésekor hatályát veszti.[53] Ha a munkáltató a munkavégzés feltételeként állapította meg a védőoltás felvételét, úgy ezen rendelkezését a Rendelet hatályvesztését követően nem lehet alkalmazni, mint ahogyan a védőoltás felvételére való kötelező intézkedése sem lesz többé hatályos. Az elrendelt fizetés nélküli szabadság a Rendelet „hatályvesztésével” megszűnik, és a munkáltató köteles a munkavállaló munkaszerződés szerint foglalkoztatására, de az is nyilvánvaló, hogy ekkor a munkáltatónak a munkaviszony Rendelet szerinti felmondással való megszüntetésére irányuló joga is elenyészik.

 

 

[1] A Rendelettel kapcsolatos alkotmányjogi és munkajogi aggályokról e lapszámunkban HAVAS Bence és SZABÓ Patrik A munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló 598/2021. (X. 28.) Korm. rendelet alkotmányjogi és munkajogi tárgyú kritikája című tanulmányában olvashat (a szerkesztő).

[2] Rendelet 1. § (2) bekezdés. Az 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet hatálya – némiképp leegyszerűsítve – az állami és önkormányzati fenntartású intézménynél, rendvédelmi vagy honvédelmi szervnél és a közigazgatási szerveknél foglalkoztatottokra terjed ki.

[3] Ilyenek lehetnek többek között a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény vagy a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerinti „foglalkoztatott”.

[4] Tbj. 4. § 5. pont szerint foglalkoztatott az, „aki nem minősül egyéni, illetve társas vállalkozónak és foglalkoztatója biztosítással járó jogviszony keretében foglalkoztatja”.

[5] Kétséges továbbá a Rendelet alkalmazása a kölcsönzött munkavállaló tekintetében is, erről a 3. alcímben írunk majd részletesen.

[6] Rendelet 1. § (1) bekezdés.

[7] Rendelet 2. § (1) bekezdés.

[8] Rendelet 2. § (1) bekezdés.

[9] Mt. 51. § (4) bekezdés.

[10] Mvt. 54. § (1) bekezdés.

[11] Mvt. 49. §.

[12] Mvt. 4. §.

[13] Mvt. 40. §.

[14] Mt. 54. §.

[15] Mvt. 70. § (1) bekezdés.

[16] Mvt. 72. § (1)–(2) bekezdés.

[17] Mt. 264. §.

[18] Mt. 233. §, 272. §.

[19] Mt. 51. § (2) bekezdés.

[20] Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 23. számú állásfoglalása.

[21] Rendelet 2. § (6) bekezdés a)–e) pont.

[22] Foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyek. https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/66/Szakell%C3%A1t%C3%B3%20helyek%20bv%20int%C3%A9zetek%20n%C3%A9lk%C3%BCl%20a%20honlapra%2020210525.pdf (2021. november 6.).

[23] Rendelet 2. § (12) bekezdés.

[24] Rendelet 2. § (3) bekezdés.

[25] Mt. 22. §.

[26] Mt. 22. § (2) bekezdés a) pont.

[27] Mt. 22. § (4) bekezdés.

[28] Mt. 24. §.

[29] Mt. 24. § (4) bekezdés.

[30] Rendelet 2. § (3) bekezdés.

[31] Mt. 6. § (2) bekezdés.

[32] Rendelet 2. § (6) bekezdés.

[33] Rendelet 2. § (8)–(9) bekezdés.

[34] Rendelet 2. § (9) bekezdés.

[35] Mt. 69. § (4) bekezdés, 77. § (2) bekezdés.

[36] Mt. 115. § (1) bekezdés.

[37] Tbj. 16. § a) pont.

[38] Tbj. 43. § (1) bekezdés a) pont.

[39] Mt. 6. § (2) bekezdés, 8. §.

[40] Mt. 52. § (1) bekezdés d) pont.

[41] Rendelet 2. § (9) bekezdés.

[42] Rendelet 2. § (11) bekezdés.

[43] Mt. 66. § (1)–(2) bekezdés.

[44] Mt. 65. § (3) bekezdés, 66. § (4)–(7) bekezdés.

[45] Mt. 82. §.

[46] Mt. 167. § (2) bekezdés.

[47] Mt. 166. § (1) bekezdés.

[48] KMK vélemény I.1. pont.

[49] Mt. 166. § (2) bekezdés a) pont.

[50] KMK vélemény II.1. pont, Kúria Mfv.I.10.419/2015/1.

[51] KOZMA Anna – LŐRINCZ György – PÁL Lajos: A munka törvénykönyvének magyarázata. (szerk.: PETROVICS Zoltán) HVG-ORAC, Budapest, 2020. 556. o.

[52] KMK vélemény II.3–4. pont.

[53] A kézirat lezárásának időpontjában megállapítható, hogy a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 2022. január 1-jén veszti hatályát. Amennyiben e törvény ezt követően is hatályban marad, úgy az a Rendelet hatályát is érinti.