A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) év végi módosításának^[1] alapvetően két támadott pontja volt, egyik a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés, köznapi kifejezéssel élve a túlmunka elrendelése éves felső határának megemelése (a „buta bürokratikus akadályok lebontása”), azaz bizonyos mérték felett az „önkéntes túlmunka” intézményesítése. A másik a munkaidőkeret mértékének szinte beláthatatlan időtartamra – akár harminchat hónapra – történő megemelése.^[2]

Elöljáróban szögezzük le, a hazai Mt. egy jó ideje (azaz nem csak 2012 óta) kis túlzással a rugalmas foglalkoztatást biztosító jogi normák gyűjteménye, ennek megfelelően legkevésbé sem tekinthető munkavállaló-barátnak. Ez a jellege különösen a 2000-es évek közepe óta erősödött^[3], miután a kormányzati gazdaságpolitika alapvetően a versenyképesség fokozásának eszközét látta benne, kapcsolódva ahhoz a régiós versenyhez, amely a külföldi tőke csábításáért zajlik, harmadik releváns tényezőként feltüntetve a munkaerőköltség (az élőmunka igénybevételéhez kapcsolódó összes költség, a munkavállalót közvetlenül vagy közvetetten érintő javadalmazások legtágabb köre) és a vállalatok profitmaximalizáló magatartását támogató adójogi szabályozás mellett.