Dr. Farkas Zsuzsanna^[2] a Magánnyugdíj intézményének vizsgálata a közép-kelet európai országok tükrében címen a GlobeEdit Kiadó gondozásában 2018-ban megjelent monográfiájában arra vállalkozott, hogy bemutassa a nyugdíjbiztosítási ág kiegészítő pilléreit, azon belül is a magánnyugdíj intézményét. Ennek érdekében a szerző részletes elemzés alá vette a kiegészítő nyugdíjrendszerek rendszertanából, dogmatikai alapjaiból kiindulva a magánnyugdíjrendszer megoldásokat, azok strukturális lehetőségeit. Mindezen elméleti háttérből kiindulva – már az olvasó számára is egy szakkérdésekre fókuszáló szemüveget biztosítva – tér a szerző a magánnyugdíj latin-amerikai, majd speciálisan kelet-közép-európai megoldási módozatainak, azokon belül az egyes országok gyakorlatában megjelenő különbségek elemző bemutatására. Magyarország viszonylatában, ahol a kiegészítő nyugdíj – sőt kifejezetten a szerző által kiemelt magánnyugdíj – rendszere a 2010-es évek óta perifériára szorult, mondhatnánk, hogy a téma a továbbiakban nem tekinthető időszerűnek, ám véleményem szerint mégis aktuális a kérdéssel foglalkozni, levonni a konzekvenciákat, tekintettel arra, hogy a hazai nyugdíjreform nem zárult még le, továbbá a magánnyugdíj rendszerének különböző alternatívái még mindig járják a fejlődési pályájukat a világ más országaiban.

A szerző munkája erre figyelemmel hiánypótló jellegű, hiszen a hazai jogi szakirodalomban a kiegészítő/magán nyugdíjrendszerek összefoglaló bemutatására, a modellek és jogi szabályozásuk különbségeinek összevetésére eddig még senki sem vállalkozott. A hazai viszonyokra figyelemmel ezen tapasztalatok megismerése jogalkotást alakító hatással is bírhat, tekintettel arra, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása a magánnyugdíj pillér „eltörlését” követően a mai napig nem fejeződött be.