1. Határozott időtartamra kötött munkaviszony esetén a munkaviszony a felek erre irányuló akaratnyilatkozata nélkül, objektív körülmények bekövetkezésével automatikusan megszűnik.

A felperes határozott időtartamra 2016. november 2-án létesített munkaviszonyt az alperessel, D. O. távollétének – így szülési szabadsága, gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága – idejére. Abban állapodtak meg, hogy a munkaviszony D. O. fizetés nélküli szabadságát követő munkába állásának napján szűnik meg. A felperes munkaviszonya 2018. augusztus 13. napján szűnt meg.

D. O. 2018. augusztus elején tájékoztatta a munkáltatóját, hogy ismét várandós. A fizetés nélküli szabadságát 2018. augusztus 13. napjáig kérte kiadni, majd 2018. augusztus 14-től szabadságot vett igénybe. Ennek lejártát követően nem végzett munkát az alperesnél.

A felperes keresetében munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva tizenkét havi távolléti díjának megfelelő összegű elmaradt munkabér kártérítés címén való megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a munkáltató képviseletében eljáró személy 2018. augusztus 13-án arról tájékoztatta, hogy munkaszerződése megszűnt figyelemmel arra, hogy a helyettesített személy, D. O. újból munkába áll. Ezt követően a felperes nem jelent meg munkavégzésre az alperesnél. Utólag jutott a tudomására, hogy a munkáltató képviselője által 2018. augusztus 13-án nyújtott tájékoztatás nem felelt meg a valóságnak, D. O. nem lépett 2018. augusztus 13-án munkába, és az később sem állt szándékában, mivel gyermeket várt. A munkaviszonya helyettesítés céljából jött létre azzal a feltétellel, hogy annak időtartama a helyettesített személy távolléte időtartamához igazodik. Utalt arra, hogy az alperes „papíron” vette vissza D. O.-t aktív állományba, másnap azonban rögtön kiadta felgyülemlett szabadságát, tényleges munkavégzésre azonban nem került sor. Kifogásolta azt is, hogy a munkáltató joggal való visszaélést követett el, mivel intézkedése célja az volt, hogy munkaviszonyát ne felmondással kelljen megszüntetni.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felek bontó feltétellel (sic!) kötöttek munkaszerződést, ami D. O. fizetés nélküli szabadsága lejártának időpontja és ismételt munkába állása volt. A helyettesített személy fizetés nélküli szabadsága 2018. augusztus 13-ig tartott, így ezzel a nappal szűnt meg a felperes munkaviszonya. Munkába állásnak minősítette az elsőfokú bíróság a fizetés nélküli szabadságot követő szabadság kiadását is, nem csupán az aktív munkavégzést. Utalt arra, hogy az éves szabadság kiadása idejére sem alkalmaz a munkáltató határozott időtartamra más munkavállalót az így keletkezett feladatok elvégzése céljából. Az, hogy a helyettesített személy fizetés nélküli szabadsága megszűnését követően végzett-e munkát az alperesnél vagy sem, a felperes munkaviszonya megszűnésére nem volt kihatással.