A klasszikus munkaviszony mellett az utóbbi évtizedek globális tendenciái alapján újabb és újabb foglalkoztatási formák jelennek meg, amelyek jellemző vonása a bizonytalanság.[1] A bizonytalan foglalkoztatás a foglalkoztatási jogviszonyok – azaz a munkavégzés jogi kereteit rögzítő, különféle jogviszonyok[2] – rendszerének egyik lehetséges csoportja. Tekintettel arra, hogy a fogalom a magyar jogirodalomban viszonylag kevéssé használt,[3] tanulmányom első részében a bizonytalan foglalkoztatás fogalmát, illetve vizsgálódási szempontként történő alkalmazásának lehetőségét tárgyalom, kitérve a prekaritás társadalomelméleti kontextusára és történeti változásaira is.
A munkajog egyik legvitatottabb területe a munkaviszony megszüntetése, amelyet a kontinentális jogban intenzív állami szabályozás jellemez, tekintettel arra, hogy a jogviszony vége a munkavállalót sokkal erőteljesebben sújtja, mint a munkáltatót.[4] A felek közötti viszony egyensúlytalanságát a jog a munkavállalói állásbiztonság biztosításával törekszik helyrebillenteni, amelynek elsődleges eszköze a munkáltatói felmondás korlátok közé szorítása.[5] A foglalkoztatás bizonytalanná válása (prekarizálódása)[6] azonban számos jogviszonytípus esetén az állásbiztonság nagymértékű eróziójához, valamint a szabályozás fragmentálódásához vezetett. A bizonytalan foglalkoztatás fogalmi dimenzióinak ismertetését követően e tendencia áttekintésére vállalkozom az állásbiztonság szempontjából bizonytalannak mondható foglalkoztatási formák szabályozásának összegzésével.
- A bizonytalan foglalkoztatás
1.1. Mi a bizonytalan foglalkoztatás?
1.2. A bizonytalan foglalkoztatás jogi, társadalomtudományi környezete
1.3. A bizonytalan foglalkoztatás történeti tényezői
1.4. Az állásbiztonság alapkérdései a bizonytalan foglalkoztatás tükrében - Állásbiztonság az egyes bizonytalan foglalkoztatási formáknál
2.1. Bizonytalan foglalkoztatási formák az Mt.-ben
2.2. Átmeneti jogviszonyok
2.3. Foglalkoztatási formák a munkajog peremén - Konklúzió