A magyar bírói gyakorlatban időről időre felfedezhetők olyan ítéletek, amelyek kifejezetten a munkajogi szabályozást, illetőleg a munkajogviszonyt érintő jogdogmatikai kérdésekkel foglalkoznak. Az ilyen tartalmú bírósági döntések száma nem túlzottan nagy, de jelen elemzés alapját éppen a Kúria utóbbi egy-két évben megfigyelhető, e területen mutatott eddig nem látott aktivitása adja. A dogmatikai vizsgálódások és jogértelmezések sok esetben a polgári jog és

A tanulmány a kollektív szerződések „hatályának” kérdéskörével foglalkozik. Hangsúlyozandó, hogy ez a „hatályosság” fogalom eltér a jogi normatan szerinti hatálytól, és a kollektív szerződések esetében – különösen a kollektív szerződések átalakító erejéből, kiterjesztő hatályából, valamint kettős természetéből adódóan – speciális értelmet nyer. A kollektív szerződések normatív részének rendelkezései a munkáltatónál munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók tekintetében normatív tartalommal bírnak. Ebből következően, míg

A tanulmány az önfoglalkoztatókra, a munkavállalóhoz hasonló jogállású személyekre irányadó szabályozást a komparatisztika eszközével mutatja be, figyelemmel a különböző európai megoldásokra. A privatizáció és az önfoglalkoztatás megjelenése a rendszerváltás utáni Magyarországon Az önfoglalkoztatás lényege Az önfoglalkoztatás különböző formái az egyes európai országokban 3.1. Általános áttekintés 3.2. Az önfoglalkoztatás a germán jogrendszer államaiban 3.3. Az önfoglalkoztatás a frankofon jogrendszer országai­ban 3.4. Az önfoglalkoztatás intézménye a

Napjainkban már semmi sem függetleníthető a számítástechnika rohamos fejlődésétől, hiszen egyetlen okos eszköz az arra telepített számos applikációval tölti be a fényképezőgép, a határidőnapló, a navigációs eszköz és természetesen a kapcsolattartás funkcióját – hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. A digitalizáció a munka világát sem hagyta érintetlenül, és a jogalkotás törekszik is választ adni az így felbukkanó új jelenségekre (például

A kiküldetési irányelv[1] több mint húsz évig volt hatályban, mire az első módosítása[2] 2020. július 30-án hatályba lépett. A Magyar és a Lengyel Kormány semmisségi eljárást indított az új jogszabállyal szemben, elsősorban arra hivatkozva, hogy a kiküldött munkavállalókra alkalmazandó munkafeltételek kibővítése miatt a módosító irányelv nem egyeztethető össze a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságával.[3] Noha mindkét kereset elutasításra került, az esetek

Dr. Horváth István a közelmúltban megjelent dolgozatában pontosan mutatja be azt az elsősorban a jogalkotó által generált folyamatot, amely a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) személyi hatályának zsugorodásával járt.[1] Számokban is kifejezve: a 2018-ban még több mint 455 000 közalkalmazott[2] száma mára lényegében megfeleződött. (A csökkenés pontos arányát nehéz meghatározni, mert a folyamat 2020-ban és

A klasszikus munkaviszony mellett az utóbbi évtizedek globális tendenciái alapján újabb és újabb foglalkoztatási formák jelennek meg, amelyek jellemző vonása a bizonytalanság.[1] A bizonytalan foglalkoztatás a foglalkoztatási jogviszonyok – azaz a munkavégzés jogi kereteit rögzítő, különféle jogviszonyok[2] – rendszerének egyik lehetséges csoportja. Tekintettel arra, hogy a fogalom a magyar jogirodalomban viszonylag kevéssé használt,[3] tanulmányom első részében a bizonytalan foglalkoztatás fogalmát,

Egy újabb jogviszony kodifikálásával 2021-ben tovább zsugorodik a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya. A jogalkotó ezúttal a közegészségügyet „operálja ki”, ám nem a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálya alá helyezi ezen közszolgáltatás biztosításában dolgozókat. Külön törvényben, új jogviszonyt kodifikált. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény

Írásomban alapvetően a munkajog szemszögéből vizsgálom az egyenlő bánásmód szabályozásának témáját, ugyanakkor már most rögzítem, hogy olyan munkajogi alapállásból, amely azt vallja, hogy a munkajog – mint szerződéses jogterület – a magánjog része. Az más kérdés, hogy milyen tartalommal van a magánjogba beágyazva,[1] de igazolható, hogy minden olyan törekvés, amely ezt kétségbe vonta, kudarcot vallott. A munkajog jogrendbeli helye több alkalommal is felmerült a kérdést vizsgáló konferencián, legyen szó alapelvekről, a munkajog rendeltetéséről, illetve az egyenlő bánásmódnak egyáltaláni magánjogi-munkajogi alkalmazhatóságáról.

A tanulmány de lege ferenda a munkajogi jognyilatkozatok megtámadhatóságára irányadó rendelkezések hatályon kívül helyezésére, és a polgári jog szabályainak alkalmazására tesz javaslatot. Annak idején, 1987-ben az ausztriai Zell am Seeben megrendezett nemzetközi munkajogi konferencia a „Menekülés a munkajogból” címen került megtartásra. A konferencia eszmei mondanivalója az volt, hogy a munkajogi jogviszony szabályai – melyek mindig is a polgári jog részét képezték