A munkajogi szakirodalomban és az ítélkezési gyakorlatban a nemlétező szerződések marginális jelentőségűnek tűnhetnek. Ugyanakkor, meglátásom szerint ez pusztán csak azért van így, mert a szerződés létrejöttét a jogtudomány és a jog­gyakorlat is sok esetben magától értetődőnek és eldöntöttnek véli, teret engedve az érvényesség-érvénytelenség dogmatikailag is kellően körüljárt kérdésköre vizsgálatának. A létre nem jött megállapodás megítélésem szerint azonban sajátos jogkövetkezményekkel bír,

A szerződést kötő fél célja a kontraktusban kapott ígéret (szerződésszerű) teljesítése. Ezen elvárás jelentőségét az adja, hogy a társadalmi méretű munkamegosztás következtében és piacgazdasági körülmények között a szerződés annak a cserének szinte kizárólagos formája, amely a legtöbb szükséglet kielégítésére alkalmas. Különleges helyet foglal el a szerződések között a munkaszerződés, amely elsősorban a tőke és a munka közötti cserét biztosítja. A

A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény fontos változást hoz a szakképzési munkaviszonyok tekintetében, ugyanis a kollektív szerződések hatályát e jogviszonyokra is kiterjeszti, azonban csak akkor, ha az adott rendelkezés a tanulóra kedvezőbb. Tekintettel arra, hogy a tanulók nemritkán végeznek szakmai gyakorlatot olyan duális képzőhelyeken, ahol például ágazati kollektív szerződés hatálya érvényesül, vagy a jogviszony tartalmát helyi szintű kollektív szerződések

A munkaügyi bíróságok negyvenhét év és három hónapon át működtek részben vagy egészben önálló bíróságként. Történetük akár egy tipikus szervezeti „sztoriként” is leírható, amelyben a kezdeti, konszolidációs korszakot (lásd az 1. alcímet) a stabilizáció évei, évtizedei (lásd a 2. alcímet) követtek, majd végül – eléggé fordulatos események hatására – a végkifejlet (lásd a 3. alcímet) szükségszerűen vezetett a megszűnésükhöz. Az

A munkajogviszony jellegzetessége, hogy a felek kötelességeiket nem általában, hanem időben meghatározott feltételek szerint kell teljesítsék. A teljesítés feltételeit, azaz azt, hogy a munkavállaló mikor köteles rendelkezésre állni és munkát végezni, a munkáltató a munkarend, illetve a munkaidőbeosztás előírásával határozza meg.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) egyik jelentős újítása, miszerint a munkáltató kártérítési felelősségének (egyik) kimentési lehetőségét a korábbi szabályozás szerinti „működési körön kívüli” helyett az „ellenőrzési körön kívüli” körülmény bizonyításához köti. Az Mt. hatálybalépése óta több ügyben is értelmezésre szorult az „ellenőrzési kör”[1] tartalma, ugyanakkor a 3. alcímben bemutatandó bírói döntések korántsem egy egységes

2020. július 30-ától kell alkalmazni a szolgáltatásnyújtás keretében kiküldött munkavállalókat érintő új uniós irányelv rendelkezéseit, amelynek átültetése céljából a magyar szabályozás is módosul. A kiküldetés szabályozása tekintetében a tagállamok számos kérdésben megosztottak, amelyet jól mutat az elfogadott irányelv több meglehetősen homályos, elnagyolt előírása. A tanulmány összefoglalja, a kiküldetés új uniós szabályai milyen előzmények után, milyen problémákra reagálva születtek meg és

Munkajogi jogvitákban tapasztalható, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) bevezető rendelkezései között megtalálható két általános magatartási követelmény[3], a joggal való visszaélés tilalma és az egyenlő bánásmód követelménye a jogi képviselők érvelésében gyakran versengő jogalapként jelentkezik.[4] A megkülönböztetés megítélésének feladata elé állított bírói gyakorlat (és a gyakorlat segítségére siető jogirodalom) a maga részéről törekszik az

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálybalépése lényegi változást hozott a polgári jogi rendelkezések munkaviszonyra történő alkalmazását illetően. A tanulmány azt a kérdés vizsgálja, hogy vajon sor kerülhet-e érvényesen a munkaviszonyban olyan polgári jogi jogintézmények – így például a kötbér – alkalmazására, amelyekről az Mt. kifejezetten nem rendelkezik, illetve amelyeket nem rendel alkalmazni. Problémafelvetés A

Jelen tanulmány az uniós munkajog egyik legrégebbi és leginkább jelentős szabályozójának átfogó reformjával és annak potenciális hatásaival foglalkozik. Konkrétabban, a munkáltató írásbeli tájékoztatási kötelezettségéről szóló 91/533/EGK irányelv[2] néhány hónapja véglegesített, jelentős változásokat eredményező reformja áll az elemzés középpontjában, megvilágítva a legfontosabb újdonságokat és azok hátterét, illetőleg a magyar joggal való összefüggéseket. Az elemzés külön foglalkozik a munkavégzésre irányuló jogviszonyok szabályozási