A munkaidő-szabályozás fontos feladata, hogy a munkaidő mértékére vonatkozó korlátok mellett előírja a munkavállalót megillető minimális pihenőidőket is. E nélkül nem lehetne biztosítani a munkavállaló egészségének és magánéletének megfelelő védelmét, de egyben a munkáltató érdeke is, hogy a megfelelő pihenés után biztosított legyen a munkavállaló munkára képes állapota. Kérdéses ugyanakkor, hogy mennyiben sérti a pihenőidőkre vonatkozó előírásokat, ha az alatt

Hasonlóan a klasszikus magánjogi jogviszonyokhoz, alapvető garanciális jelentősége van az elévülési idő szabályozásának a munkajogviszonyban is. Ez igaz mind a jogérvényesítő fél oldalán, mind pedig a munkaviszony azon alanyának oldalán, akivel szemben a másik félnek követelése áll fenn. Habár a munkajogi elévülési szabályok egységesen vonatkoznak a munkavállalóra és a munkáltatóra is – hiszen mindkét jogalanynak állhat fenn követelése a másik

Tanulmányunk központi témája a munkajog unikális és kettős jellegéből eredő feszültségek és az individuális, valamint a kollektív munkajog közötti kapcsolódási pontok elemzése. Tanulmányunk fő vizsgálati tárgya a munkajog szociális oldalának és a munkajog magánjogi arcának az összevetése, és az abban rejlő dilemmák és esetleges kollíziók vizsgálata. Hangsúlyozzuk, hogy az individuális oldal elemzése során vizsgálódásunk tárgyát kiterjesztjük a piacgazdaság által hozott

Jelen tanulmány első részében kísérletet tettem arra, hogy az Európai Unió (a továbbiakban: EU) szociálpolitikai (munkajogi) jogalkotásának egyik leginkább kurrens elemét, a 2023/970 irányelvet[1] több szempontból elemezzem. A vizsgálati szempontok jelen irányelv jogalkotási hátterére, a releváns általános szociálpolitikai kontextusra, illetőleg az irányelvben szereplő szabályozás, azaz a nemi alapú, bérezésbeli diszkrimináció tilalmának új megközelítésére koncentrált. Ezen túlmenően az új irányelv alapjogi

Szakmai konszenzuson nyugvó megállapítás, hogy a szubordináció a munkaviszonynak sajátja. Ennek következtében számos tudományos értekezés veszi elemzés alá, hogy milyen intézkedésekre lenne szükség a munkavállalók alá-fölé rendeltségből adódó kiszolgáltatottságának mérsékléséhez.

Az érvénytelenség hosszú múltra visszatekintő jogi kategória, amely nemcsak a magánjogban, hanem a közjogban is megjelenik. Mindegyik jogág ezen keresztül fejezi ki azt, hogy valamely aktus nem képes kiváltani azokat a joghatásokat – valamilyen okból –, amelyeket elvárnának ezektől az aktusoktól. A magánjogi érvénytelenség szintén széles körben megjelenő jogintézmény, hiszen nemcsak a kötelmek, hanem a dologi jogok kapcsán is beszélhetünk

Első ránézésre talán nem is egyértelmű az, hogy 2023-ban mit lehet érdemben hozzátenni az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő bér elvhez uniós jogi szinten. Figyelemmel főként arra, hogy e problémakör öt évtizede szerepel az uniós szociálpolitikai (munkajogi) jogalkotás homlokterében, alapjogi és elsődleges jogi háttere egyaránt stabil, valamint az Európai Unió Bírósága ítéletek százain keresztül értelmezte és értelmezi a mai

Az elállást a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) sok évtized múltán tette újra a munkajog részévé, arról a jelenlegit megelőző három kódex sem rendelkezett. A munkaszerződéstől való elállás tartalommal való kitöltése jelenleg a joggyakorlat előtt álló fel­adat, tekintettel arra, hogy a jogintézmény vonatkozásában az Mt. nem tér ki olyan részletszabályokra, amelyek egyértelmű eligazodásul szolgálnának a jogalkalmazás számára.

Jelen tanulmányban arra keresem a választ, hogy vajon értékelhetők-e a megfelelő munkaerő kiválasztására irányuló eljárások során felmerülő adatkezelési cselekmények a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) vonatkozó előírásai [különösen a 10. § (1) bekezdése, valamint a 11/A. § (1) bekezdésének első mondata] alapján;

„Varietas delectat”, vagyis a változatosság gyönyörködtet, tartja a Cicerótól származó latin szállóige. A többszörös diszkrimináció jelensége mögött éppen e változatosság, az emberi természet sokszínűsége áll, annak felismerése, hogy valaki egyidejűleg akár több védett tulajdonsága alapján is hátrányos megkülönböztetés áldozatává válhat.