Egy újabb jogviszony kodifikálásával 2021-ben tovább zsugorodik a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya. A jogalkotó ezúttal a közegészségügyet „operálja ki”, ám nem a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálya alá helyezi ezen közszolgáltatás biztosításában dolgozókat. Külön törvényben, új jogviszonyt kodifikált. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény

Írásomban alapvetően a munkajog szemszögéből vizsgálom az egyenlő bánásmód szabályozásának témáját, ugyanakkor már most rögzítem, hogy olyan munkajogi alapállásból, amely azt vallja, hogy a munkajog – mint szerződéses jogterület – a magánjog része. Az más kérdés, hogy milyen tartalommal van a magánjogba beágyazva,[1] de igazolható, hogy minden olyan törekvés, amely ezt kétségbe vonta, kudarcot vallott. A munkajog jogrendbeli helye több alkalommal is felmerült a kérdést vizsgáló konferencián, legyen szó alapelvekről, a munkajog rendeltetéséről, illetve az egyenlő bánásmódnak egyáltaláni magánjogi-munkajogi alkalmazhatóságáról.

A tanulmány de lege ferenda a munkajogi jognyilatkozatok megtámadhatóságára irányadó rendelkezések hatályon kívül helyezésére, és a polgári jog szabályainak alkalmazására tesz javaslatot. Annak idején, 1987-ben az ausztriai Zell am Seeben megrendezett nemzetközi munkajogi konferencia a „Menekülés a munkajogból” címen került megtartásra. A konferencia eszmei mondanivalója az volt, hogy a munkajogi jogviszony szabályai – melyek mindig is a polgári jog részét képezték

A munkajogi szakirodalomban és az ítélkezési gyakorlatban a nemlétező szerződések marginális jelentőségűnek tűnhetnek. Ugyanakkor, meglátásom szerint ez pusztán csak azért van így, mert a szerződés létrejöttét a jogtudomány és a jog­gyakorlat is sok esetben magától értetődőnek és eldöntöttnek véli, teret engedve az érvényesség-érvénytelenség dogmatikailag is kellően körüljárt kérdésköre vizsgálatának. A létre nem jött megállapodás megítélésem szerint azonban sajátos jogkövetkezményekkel bír,

A szerződést kötő fél célja a kontraktusban kapott ígéret (szerződésszerű) teljesítése. Ezen elvárás jelentőségét az adja, hogy a társadalmi méretű munkamegosztás következtében és piacgazdasági körülmények között a szerződés annak a cserének szinte kizárólagos formája, amely a legtöbb szükséglet kielégítésére alkalmas. Különleges helyet foglal el a szerződések között a munkaszerződés, amely elsősorban a tőke és a munka közötti cserét biztosítja. A

A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény fontos változást hoz a szakképzési munkaviszonyok tekintetében, ugyanis a kollektív szerződések hatályát e jogviszonyokra is kiterjeszti, azonban csak akkor, ha az adott rendelkezés a tanulóra kedvezőbb. Tekintettel arra, hogy a tanulók nemritkán végeznek szakmai gyakorlatot olyan duális képzőhelyeken, ahol például ágazati kollektív szerződés hatálya érvényesül, vagy a jogviszony tartalmát helyi szintű kollektív szerződések

A munkaügyi bíróságok negyvenhét év és három hónapon át működtek részben vagy egészben önálló bíróságként. Történetük akár egy tipikus szervezeti „sztoriként” is leírható, amelyben a kezdeti, konszolidációs korszakot (lásd az 1. alcímet) a stabilizáció évei, évtizedei (lásd a 2. alcímet) követtek, majd végül – eléggé fordulatos események hatására – a végkifejlet (lásd a 3. alcímet) szükségszerűen vezetett a megszűnésükhöz. Az

A munkajogviszony jellegzetessége, hogy a felek kötelességeiket nem általában, hanem időben meghatározott feltételek szerint kell teljesítsék. A teljesítés feltételeit, azaz azt, hogy a munkavállaló mikor köteles rendelkezésre állni és munkát végezni, a munkáltató a munkarend, illetve a munkaidőbeosztás előírásával határozza meg.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) egyik jelentős újítása, miszerint a munkáltató kártérítési felelősségének (egyik) kimentési lehetőségét a korábbi szabályozás szerinti „működési körön kívüli” helyett az „ellenőrzési körön kívüli” körülmény bizonyításához köti. Az Mt. hatálybalépése óta több ügyben is értelmezésre szorult az „ellenőrzési kör”[1] tartalma, ugyanakkor a 3. alcímben bemutatandó bírói döntések korántsem egy egységes

2020. július 30-ától kell alkalmazni a szolgáltatásnyújtás keretében kiküldött munkavállalókat érintő új uniós irányelv rendelkezéseit, amelynek átültetése céljából a magyar szabályozás is módosul. A kiküldetés szabályozása tekintetében a tagállamok számos kérdésben megosztottak, amelyet jól mutat az elfogadott irányelv több meglehetősen homályos, elnagyolt előírása. A tanulmány összefoglalja, a kiküldetés új uniós szabályai milyen előzmények után, milyen problémákra reagálva születtek meg és